„Az utcán, a Constitución lépcsőjén, a földalattin minden arc ismerősnek tetszett. Féltem, hogy nincs többé semmi, ami meglephetne, és féltem, hogy most már mindig úgy érzem, mintha mindenhová visszatérnék. Szerencsére néhány álmatlan éjszaka után mindent elfeledtem.”

„Az idegen egy körkörös anfiteátrum közepére álmodta magát, amely valahogy a felgyújtott templom volt, és látta, hogy tanítványok hallgatag serege helyezkedik el a lépcsőn; a leghátsó arcok sok évszázad távolában és csillagmagasságban álltnak, mégis világosan kirajzolódtak.”

„Hittel tedd meg az első lépést! Nem kell hozzá látnod az egész lépcsőt, csak az első lépcsőfokot.”

„Hittel tedd meg az első lépést. Nem kell hozzá látnod az egész lépcsőt, csak az első lépcsőfokot.”

„Éjszakáról éjszakára, valahányszor egy pillanatra is abbahagytam a munkát, mindig ezt a kitartó, kérlelhetetlen közeledését éreztem annak, akivel annyira komolyan kerültem a találkozást. Amitől a legjoban féltem, végül is bekövetkezett. 1929 tavaszán megadtam magam, s elismertem, hogy Isten: Isten, és letérdeltem és imádkoztam: azon az éjszakán talán én voltam a legelvetemültebb és legvonakodóbb megtérő bűnös egész Angliában. Akkor még nem láttam, ami most annyira egyértelmű és nyilvánvaló: az isteni alázatot, amely még ilyen feltételek mellett is befogadja a megtérőt. A tékozló fiú legalább a saját lábán ment haza. De ki imádhatja méltóképpen azt a szeretetet, amely kitárja a kapuját még annak a tékozlónak is, akit úgy cipelnek be, miközben rúgkapál, durcásan ellenkezik, s minden irányban a menekülés lehetőségét keresi?
Az öröm vonzásában.”

„Leültem a lépcsőre, és marhára sírtam. A marhák ugyan nem sírnak, de így írja elő a szólásmondás.”

„Csak ahhoz jön el a szerencse, aki fel van készülve a fogadására!”

„Az ártatlanság többnyire szerencse, nem pedig erény.”

„A szerencse az, amikor a felkészülés találkozik a lehetőséggel.”

„A felszínes emberek hisznek a szerencsében.”