A háború művészetének összefoglaló magyarázata című művében
„A Forradalmi Kormányzótanács megbízott azzal, hogy úgy a fronton, mint a front mögött a rendet és a fegyelmet biztosítsam. Feladatom megvalósítására rendelkezésemre áll minden eszköz, és én élni is fogok ezekkel az eszközökkel, ha ennek szükségessége merülne fel. Nem hinném, hogy ezeket az eszközöket a keleti hadsereg katonáival szemben alkalmazni kényszerülve lennék, mert megvagyok győződve arról, hogy a hadseregnek minden katonája át van hatva attól a tudattól, hogy a proletariátus hatalma és ezzel együtt a proletariátus egész léte, jövendő boldogsága veszélyben forog. […] A proletariátus osztályellenségeihez, a burzsoáziához nem fordulok semmiféle kérelemmel, csak azt szeretném, ha ezeket a szavakat vésné az emlékezetébe: aki a proletariátus hatalma ellen emeli fel kezét, aki nyílt vagy rejtett úton ellenforradalmat szít vagy elősegít, illetve elhallgat, aki a Forradalmi Kormányzótanács és a Hadsereg Főparancsnokság minden rendelkezését végre nem hajtja, az a saját halálos ítéletét írja alá. Az ítélet végrehajtása a mi feladatunk. És a rend fenntartására, minden ellenforradalmi megmukkanás csírájában való elfojtására nem fogok visszarettenni semmiféle eszköztől.”
Témakörök
szín , feladatok , boldogság , út , fordulat , front , végrehajtás , ítélet , kezdet , állam , hadsereg , rend , szükségesség , szín- , megvalósítás , veszély , eszköz , fenntartás , vég , állatSzamuely Tibor (népbiztos) 4
kommunista politikus, újságíró 1890–1919Hasonló idézetek

„A példamutatás nem a fő eszköz mások befolyásolására, hanem az egyetlen eszköz.”

„A háború a politika folytatása más eszközökkel.”
Az első fejezetből
A háborúról című műből, Az első fejezetből
Eredeti: (de) Der Krieg ist eine bloße Fortsetzung der Politik mit anderen Mitteln.

„Találj egy célt, az eszközök majd követik.”
Eredeti: Find purpose, the means will follow.
Országjáró körút szombathelyi állomása, 2011. szeptember 23. (nol.hu) http://nol.hu/belfold/janos_vitez_a_nemzeti_koznevelesben
A hitoktatásról, egyházi nevelésről, 2011