„A nap még csak most bújt elő csillagporos hálójából. Megdörzsöli szemét, nyújtózkodik egyet, majd friss szellőt lehel az ébredező erdőre. Lágyan megérinti a fák lombjait, puhán átbújik a levelek között, és szelíden rámosolyog az álmodozó bagolyra, aki elfelejtett hazamenni.”

„Az élet nem más, mint bánat és öröm, ragyogás és keserűség, milliónyi emlék, rezdülés egybe gyúrva. S ha már egyben van, igazán minden egyben van, jön egy puha szellő és csillámló gyöngysorként szalad szét az ember élete Isten örök kertjében.”

„Ember, akinek minden nap friss gondolata van.”

„Az írás felséges dolog, az ember többé nem önmaga, mégis egy saját maga alkotta univerzumban mozog. Ma például egy őszi délutánon férfiként és nőként, szeretőként és szeretettként lovagoltam egy erdőn keresztül, sárga levelek alatt; és én voltam a lovakban, a levelekben, a szélben, a szereplőim szavaiban, még a vörös napban is, ami szerelemtől ittas szemeiket lehunyni kényszerítette.”

„Te mondhatod, hogy álmodozó vagyok, de nem én vagyok az egyetlen. Remélem, hogy egyszer csatlakozni fog hozzánk és a világ egyként él majd.”

„Az emberek a levegőben vagy a vízen járást csodának tartják. De én úgy hiszem, hogy az igazi csoda a földön járás. Minden nap találkozunk csodákkal, amiket fel sem ismerünk: a kék ég, a fehér felhők, a zöld levelek, egy gyermek fekete, kutató szemei - a saját szemeink. Ezek mind csodák.”

„Amikor anya vagy, soha nem vagy igazán egyedül a gondolataiddal. Összeköttetésben állsz a gyermekeddel és mindazokkal, akik megérintik az életedet. Egy anyának mindig kétszer kell gondolkodnia, egyszer magára, aztán a gyermekére.”

„Édes a távoli barátok emléke! Mint a távozó nap lágy sugarai, gyengéden, mégis szomorúan hullnak a szívre.”

„Csak az a táplálék egészséges, amelyet háló és tőr nélkül szereztünk.”

„Esti béke, téged köszöntelek,
az úton nehéz napom pora száll;
lassú szívemben ilyenkor lágyan
szenderg a folyton készülő halál.”