„Tudtad, hogy a csillagok mindig veled lesznek. Csak felnézel az égre, és már nem is vagy olyan magányos.”

„Mindig is szokatlanul taszító voltam. Ami rosszabb, tudtam is erről. Olyan régen velem volt már ez az érzés, hogy nem is tudtam elképzelni, milyen lehet nélküle.”

„Ragaszkodj az élet szépségeihez. Nézd a csillagokat és nézd, hogy rohansz velük.”

„Honnan tudtad, hogy a Nemesis forduló kerekét megállíthatja a porszem, ami belekerül, a pillanat? Honnan tudtad, hogy csak annak nem ég le a városa, aki eleve nem is építkezik, de akkor minek élt, ha meg se próbált bástyát emelni a pusztulás ellen?”

„Színed elé hajt szívem, s bennem csillagok égnek:
kóválygó gyönyörök, virrasztó örömök.
Lángol a föld is alattunk, olvad, mert ölelésünk
nem hervad soha el, végtelen ízzik a csók.”

„Ha könnyezel, mert eltűnt a nap, eltűnnek a csillagok is.”

„Ég csillaga csillog körülöttünk, s ha a hold
felsüt, ki ragyog más sugarában? Te meg én.
Nincs én, se te, együtt a gyönyörben szabadon,
őrült dadogásban, de vidáman, te meg én.”

„Bár nem tudtam, hogy mennyi játszmában, de azt tudtam, hogy én fogok győzni.”

„Tudta, hogy e templom az a hely, amelyet legyőzhetetlen akarata keresett; tudta, hogy lejjebb a folyó mentén felgyújtott és holt istenek egy másik istenének romjai is túlélték a fák szüntelen fojtogatását; tudta, hogy halaszthatatlan kötelessége az álom.”

„Volt más is. Csak nem tudtam, hogy mi az a más. Még nem tudtam. Ha megpróbáltam volna szavakba önteni, olyan hülyén hangzott volna, mintha egy szerencsesütiből előhúzott cédulát olvasnék fel. Amire többek között rá van írva a végzet.”