„Minden igazán gonosz dolog ártatlanságból indul.” Ernest Hemingway (1899–1961) amerikai, irodalmi Nobel-díjas regényíró, novellista, újságíró
„A szomorú igazság az, hogy a legtöbb gonoszságot olyan emberek követik el, akik soha nem határozták el, hogy gonoszak vagy jók lesznek.” Hannah Arendt (1906–1975) német zsidó származású amerikai filozófus, történész, író
„A gonosznak egy dologra van szüksége a győzelemhez. Arra, hogy a jó emberek ne tegyenek semmit sem.” Edmund Burke (1729–1797)
„Támadd meg a benned lévő gonoszt, ahelyett, hogy megtámadnád a gonoszságot, ami másokban van.” Konfuciusz (-551–-479 i.e.)
„Íme, beláthatod, hogy bár Isten engedi a gonoszt, amikor a Gonoszban és a Gonosz által cselekszik, de mégsem cselekszik gonoszul, noha a gonoszt a Gonosz által végezteti el.” Luther Márton (1483–1546)
„Az embert általában két dolog szokta mélységesen meglepni: az egyik az, ha valamit egészen másképpen talál, mint ahogy mondják, a másik pedig az, ha valami csakugyan olyan, mint ahogy mondják. (Meleg)” Szerb Antal (1901–1945) magyar író, irodalomtörténész A harmadik torony
„Felesleges egy természetfeletti gonosz erőben hinnünk. Az ember maga is képes mindenféle gonoszságra.” Joseph Conrad (1857–1924) lengyel születésű angol regényíró
„Sohase légy egészen dolog nélkül, hanem vagy olvass, vagy írj, vagy elmélkedjél, vagy imádkozzál, vagy a közjóért valami hasznost munkálkodjál.” Kempis Tamás (1380–1471) bibliamásoló, teológus, keresztény misztikus, egyházi író, szerzetes
„Az igazmondást kevés dolog indokolja, a hazugságnak viszont végtelen sok oka lehet.” Carlos Ruiz Zafón (1964)