„Minden elmúlik, mint az álom
Elröpül, mint a vándormadár,
Csak az emlék marad meg a szívben,
Halványan, mint a holdsugár.”

„Minden elmúlik, ahogy a víz is elfolyik, ahogy a szív felejt.”

„Végül minden álom megtalálja a maga formáját: minden szomjúság számára van hullám, minden szív számára szerelem.”

„Az emlék pillangó, mely elrepül; hiába kapkodunk utána, szárnyainak a hamva se marad meg sokáig az ujjaink hegyén.”

„(…) mind-mind múltba veszett, kedves emlék csupán. A múlt ködébe lépett, halvány gondolatok. Magával vitte őket mellőlem a hallgatag vándor, az örökké siető Idő. Minden elmúlik egyszer. Mindössze az emlékekké érett percek maradnak velünk, végig, életünk rögös, kanyargós útján. De jó lesz éles szemmel megnézni s látni mindent, minden rögöt ezen az úton, mert mikor elfogy majd az erőnk, és szobánk lágy melegében üldögélünk fekete, emlékező éjszakákon, csakis ezekből a pillantásaink által belénk vésődött mozzanatokból táplálhatjuk szívünket és lelkünket, s tehetjük örökké a tovatűnt pillanatok csodás, csillagporos varázsát…”

„Édes a távoli barátok emléke! Mint a távozó nap lágy sugarai, gyengéden, mégis szomorúan hullnak a szívre.”

„A boldogság emléke már nem boldogság, de a fájdalom emléke még fájdalom.”

„Az álom, amit egyedül álmodsz, csak egy álom. Az álom, amit együtt álmodtok, az a valóság.”

„Miért látja az ember öregkorában az életet, amely mögötte van, olyan rövidnek? Mert olyan rövidnek tartja, amilyen rövid az emléke. Ebből ugyanis minden jelentéktelen és kellemetlen dolog kiesett, tehát kevés maradt meg.”

„Minden, amit látunk, vagy aminek látszunk, egyszerűen csak egy álom az álomban.”