Idézetek a társadalomról és a politikáról

„A történelem alapvető igazságtalansága, hogy nem lehet megkérdezni azokat, akikről írunk: ők mit gondolnak arról, amit állítunk.”

„A barátnőm azt mondta a múlt éjszaka az ágyban: "te perverz vagy". Azt válaszoltam: "Nagy szavak ezek egy kilenc éves lánytól".”

„Igen, mindig a múlt. Ott van az, ami fáj, és amin nem tud túljutni az ember.”

„A múlt tisztelete az egyetlen vallás, amely megmaradt nekünk; s ez a vallás az új elmék köteléke.”

„A tradíciót úgy is meghatározhatjuk, hogy az nem egyéb, mint a választójog kiterjesztése. A tradíció annyit jelent, hogy megadjuk a választójogot a legmélyebbre szorult társadalmi osztálynak: őseinknek. Ez a halottak demokráciája. A tradíció nem hajlandó alávetni magát annak a csekélyszámú és pökhendi oligarchiának, mely azokból áll, akik a véletlen szerencse folytán még itt vannak közöttünk. Minden demokrata tiltakozik az ellen, hogy valakit megfosszanak jogaitól, csak azért, mert a sors úgy hozta, hogy megszületett; a tradíció viszont tiltakozik az ellen, hogy az embert megfosszák jogaitól, csak azért, mert a sors úgy hozta, hogy már meghalt. A demokrácia azt tanítja nekünk, hogy ne mellőzzük a jó ember véleményét, még akkor sem, ha az illető csak az inasunk; a tradíció azt kéri tőlünk, hogy ne mellőzzük a jó ember véleményét, még akkor sem, ha az illető csak az apánk. Én magam semmiképp se tudom elválasztani egymástól a demokrácia és a tradíció gondolatát; számomra nyilvánvaló, hogy a kettő egy és ugyanaz.”

„A történelem kegyes lesz hozzám, mert szándékomban áll átírni.”

„…Ugyanakkor határozottan ellent kell mondjak Csurka István képviselőtársamnak a tekintetben, miszerint Magyarországon az állampolgárok a haza szempontjából olyanfajta megkülönböztetés alá esnének, miszerint aki fegyveres szolgálatot vállal, az értékesebb, aki nem vállal az értéktelenebb […] Úgy gondoljuk, hogy a haza számára nem az szabja meg egy polgár értékét, hogy valaki vállal-e fegyveres katonai szolgálatot vagy nem. […] A mi elgondolásunk szerint a nevelésnek nincsen helye a hadseregben, bármilyen természetű lenne is az […] bármilyenfajta nevelésnek helyét nem találjuk, nem látjuk a hadseregen belül.”

„Kádár János egyedül azt közölte a történelemmel, hogy nincs mondanivalója. De micsoda újdonság volt ez, íme valaki, aki csendben tud maradni ebben a szószátyár, fecsegő országban.”

„Egyedül vagyok, egyéni vagyok, csak én vagyok, és éppen az egyes ének, az egyének és az egyedek azok, ami nem számít a természetben, amivel nem törődik sem a történelem, sem a csillagok járása, sem az évszakok, sem a mítoszok istenei – az egyén semmi, nulla, névtelen sejtszilánk, jön-megy, anyja buta hús-koporsójából ki, vacak puhafa koporsókba be, mint aki csak bujkál és szégyenkezik, és öt percig sem bírja a világosságot: ez vagyok én, a megtestesült elhanyagolandó, nem szorzó és nem osztó – pedig! pedig! ugyanakkor az egyén egyéni világa az egyetlen valóság, az első és az utolsó pozitívum, az, amit én láttam, az az istenség, az a természet, az a szerelem, az a történelem – anyám méhe előtt a dolgok mind legfeljebb jámbor vagy bárgyú hipotézisek számomra, és ami sírom lakatjának csattanása után következik, bolond fikció, hisztérikák tolonc-kórházbeli látomása. Az egyéniségemet érzem csak valóságnak, s a természet, ha valamivel egész bizonyosan nem törődik, akkor az egyéniségem az!”

„A demokrácia képtelen a kitartásra. Mivel politikai pártok között van megosztva, akik egy, kettő vagy három évig kormányoznak, képtelen elképzelni és kivitelezni hosszabb lejáratú terveket. Az egyik párt lenullázza a másik elérte eredményeket. Amit az egyik párt elgondol ma, egy másik párt lerombolja holnap. Egy olyan országban, ahol valóban sokat kell építeni, ahol az építés történelmi követelmény, a demokrácia e hátránya igazi veszélyt képez. E helyzet ahhoz hasonló, mint amikor egy intézményben a főnök minden évben cserélődik, minden új főnök behozza a saját terveit, romba dönt párat az előző elképzelésekből és újakat kezd, amelyek viszont a holnap urai által lesznek romba döntve.”

„Nézzük, mi történik itt, ahol senki sincs, ahol semmi se történik, legyen már az, hogy valami itt is történik, hogy valaki itt is van, és akkor legyen vége, legyen csend, lehessen belekerülni a csendbe, vagy legyen más hang, más hangok hangzása, nem életé és halálé, ami bárki élete és halála, csak nem az enyém, lehessen belekerülni a történelembe, hogy aztán ki lehessen kerülni belőle, nem, ennek mind semmi értelme.”

„A kritika, akárcsak a filozófia és a történelem, az okos és kíváncsi elmék számára írt regényféle, a regény pedig, alapjában véve, mindig önéletrajz. Az a jó kritikus, aki lelkének a remekművek között átélt kalandjait meséli el.”

„Jelszavaink valának: haza és haladás. Azok, kik a haladás helyett maradást akarnak, gondolják meg: miképpen a maradás szónak több jelentése van. Kor szerinti haladás épen maradást hoz magával; veszteg maradás következése pedig senyvedés.”

„Nem tartottam számon a napokat - nem volt rá semmi okom. Amennyire csak lehet, igyekeztem a jelenben élni, ahol nincs sem lassan halványuló múlt, sem gyorsan közeledő jövő.”

„Úgy vélem, hogy részesei vagyunk egy megállíthatatlan folyamatnak, mely több szabadsághoz és demokráciához vezet. De ez változhat.”

„Demokrata végül is az, aki elfogadja, hogy ellenfelének igaza lehet, következésképpen hagyja őt megnyilatkozni, és kész elgondolkodni érvein. Amikor pártok és emberek annyira meggyőzve érzik magukat a saját igazukról, hogy készek erőnek erejével befogni a nekik ellentmondók száját, nincs többé demokrácia.”

„Így minden történetírás – bizonyos fokig – a múltba vetített utópia: a jelen értelmét és gyökereit keresi. Azért csak az lehet jó történetíró, akinek a múlthoz, amiről ír, köze van. Akinek a tárgyalt múlt egy kicsit saját története. Végeredményben két megbízható történetírói műfaj van: a memoár és a – levelezés.”

„A forradalom sikere az egyén eszméjén múlik, nem a családi hátterén.”

„Nagy idők nagy embereket kívánnak. Vannak szerény, fel nem ismert hősök, akiket nem dicsőít a történelem, mint Napóleont. Jellemrajzuk elhomályosítaná még makedóniai Nagy Sándor dicsőségét is. Manapság, a prágai utcákon járva, találkozhattok egy ütött-kopott férfival, aki maga sem tudja, milyen jelentős szerepet játszott a mostani nagy idők történetében. Szerényen megy a dolga után, nem zaklat senkit, és őt sem zaklatják interjúért az újságírók. Ha megkérdeznétek, hogy hívják, egyszerűen és szerényen így felelne: „Švejk vagyok…””