Szuga Josihide idézet

Szuga Josihide japán politikus, a jobboldali Liberális Demokrata Párt korábbi elnöke és Japán miniszterelnöke 2020 szeptembere és 2021 októbere között. Miniszterelnöksége előtt Szuga nyolc évig Abe Sinzó kormányának kabinetfőtitkára volt, 2006–2007 között pedig japán belügyi és kommunikációs minisztere.

Szuga epertermelő családba született Akita prefektúrában, Japán északi részén. 1975-ben, az alapfokú jogi diploma megszerzése után Okonogi Hikoszaburó parlamenti képviselő segéde lett. Politikai karrierjét jokohamai önkormányzati képviselőként folytatta, majd az 1996-os parlamenti választásokon megválasztották a japán alsóház képviselőjének a Liberális Demokrata Párt színeiben.

Parlamenti képviselőként Szuga Abe Sinzó akkori kabinetfőtitkár szövetségese lett. Abe első miniszterelnöksége idején, 2006–2007 között belügyi és kommunikációs miniszter, Abe második miniszterelnöksége alatt, 2012–2020 között Japán leghosszabb ideig hivatalban lévő kabinetfőtitkára volt. Miután Abe lemondott a miniszterelnöki és liberális demokrata pártelnöki posztról Szuga bejelentette, hogy indul a Liberális Demokrata Párt elnöki posztjáért, amelyet szeptember 14-én a szavazatok 70%-val nyert meg. Két nappal később a parlament megválasztotta miniszterelnöknek és Naruhito császár beiktatta hivatalába, ami által Szuga a Reiva-kor első új miniszterelnöke lett.2021. szeptember 3-án Szuga bejelentette, hogy nem indul újra az LDP elnöki tisztségéért és ezáltal – az LDP parlamenti többségének köszönhetően – a miniszterelnökségért. Hivatali ideje így 2021 október 4-én véget ért. Wikipedia  

✵ 6. december 1948
Szuga Josihide fénykép
Szuga Josihide: 2 idézet0 Kedvelés

Szuga Josihide: Idézetek angolul

“A strong economy is the source of national strength”

Yoshihide Suga

We cannot realize financial reconstruction and enhance social security without a strong economy. We must correct what we find objectively wrong. What I always keep in mind is that we'll take action on things that need to be done, promptly and without hesitation

“We cannot realize financial reconstruction and enhance social security without a strong economy. It’s impossible to pursue foreign and security policy based on our stance without a strong economy.”

Yoshihide Suga

Use 2020 Olympics to lift economy, Suga urges execs, Masaaki, Kameda, Japan Times, November 4, 2013 https://www.japantimes.co.jp/news/2013/11/04/business/use-2020-olympics-to-lift-economy-suga-urges-execs/,

Hasonló szerzők

Murakami Haruki fénykép
Murakami Haruki1
japán író, műfordító None
Lev Davidovics Trockij fénykép
Lev Davidovics Trockij20
orosz marxista politikus None
Mao Ce-tung fénykép
Mao Ce-tung1
kínai politikus None
Ronald Reagan fénykép
Ronald Reagan15
amerikai színész, politikus, az Amerikai Egyesült Államok 4… None
Fidel Castro fénykép
Fidel Castro50
kubai kommunista politikus None
Donald Trump fénykép
Donald Trump1
amerikai üzletember, politikus és média személyiség, az Ame… None
Mahatma Gandhi fénykép
Mahatma Gandhi138
indiai politikai, spirituális vezető None
Dzsaváharlál Nehru fénykép
Dzsaváharlál Nehru3
indiai politikus, író, India első miniszterelnöke None