Vlagyimir Iljics Lenin idézet
oldal 11

Vlagyimir Iljics Uljanov, mozgalmi nevén Lenin orosz ügyvéd, kommunista forradalmár, a Szovjetunió első vezetője, marxista gondolkodó, a leninizmus névadója és a 20. századi történelem kiemelkedő hatású alakja.

Orosz szülők harmadik gyermekeként, Szimbirszkben látta meg a napvilágot Vlagyimir Iljics Uljanov néven, a Lenint csak később vette fel. A Szimbirszki Klasszikus Gimnáziumot kitűnő eredménnyel végezte el, s már ekkor kitűnt társai közül a tudásával és a szorgalmával. Miután kivégezték bátyját, aki részt vett egy merényletben, szembefordult a cári uralommal és fokozatosan balra tolódva a kommunista eszmék híve lett. Joghallgatóként részt vett egy diáktüntetésen, ami miatt kicsapták a kazáni egyetemről és így magánúton a szentpétervári egyetemen fejezte be tanulmányait, szintén kitűnő eredménnyel.

Felforgató tevékenységért három év szibériai száműzetésre ítélték, ami után a frissen megalapított Oroszországi Szociáldemokrata Munkáspárt tagjaként emigrált, majd többek között Svájcban, Németországban és Angliában is lakott. Külföldön tartózkodva kulcsszerepet vállalt a párt szervezésében és vitáiban, valamint a szocializmus eszméjének terjesztésében. Szerkesztette a párt lapját és rengeteg írást publikált. Befolyása a pártkongresszusokon egyre erősödött és az 1903-as pártszakadás után a bolsevik frakciót vezette.

A párt és a mozgalom népszerűsége rohamosan nőtt, végül Lenin vezetésével Oroszországban megszerezték a hatalmat. Az 1917-es októberi forradalom után széles körű reformokat vezetett be, nagy szerepe volt az első világháborúból való kilépésében. Miután az 1917-es választást az eszerek nyerték meg, a vörösök és a fehérek között elhúzódó polgárháború kezdődött, amelybe a külföldi hatalmak is beavatkoztak . Lenin és a proletár állam a hadikommunizmus bevezetésével meg tudta nyerni a fehérek elleni háborút, és az 1922-ben megalakult Szovjetunió első vezetője lett. Politikai pályájának kiteljesedését agyvérzése, majd két évvel későbbi halála gátolta meg.

A Szovjetunió egyik legbefolyásosabb és legnépszerűbb vezetője volt, azok közül is sokan rajongtak érte, akiknek nem kedvezett az általa követett politikai irányvonal. Hatalmas sikereit többek között intelligenciájának, karizmatikus személyiségének, kiváló szónoki tehetségének és filozófiai jártasságának köszönhette. Oroszországban, a volt tagállamokban és egyes keleti országokban is hatalmas személyi kultuszra és népszerűségre tett szert. Szellemének közvetett hatásai még a mai napig is érezhetőek az orosz politikában. Wikipedia  

✵ 10. április 1870 – 21. január 1924  •  Más nevek Wladimir Iljitsch Lenin
Vlagyimir Iljics Lenin fénykép
Vlagyimir Iljics Lenin: 338 idézet0 Kedvelés

Vlagyimir Iljics Lenin idézetek

Vlagyimir Iljics Lenin: Idézetek angolul

“Those who are opposed to armed uprising … must be ruthlessly kicked out as enemies, traitors and cowards.”

Vladimir Lenin

Statements attributed to Lenin in &quot;Communists: The Battle over the Tomb&quot; in TIME (24 April 1964) http://www.time.com/time/printout/0,8816,870884,00.html. <br class="br">Attributions

“The wall is rotten. One good shove and it will collapse.”

Vladimir Lenin

As quoted by Tariq Ali in The Dilemmas of Lenin, in response to a officer asking "Why are you causing trouble, young man? You're breaking your head against a wall."
Attributions

“The abolition of classes means, not merely ousting the landowners and the capitalists - that is something we accomplished with comparative ease; it also means abolishing the small commodity producers, and they cannot be ousted, or crushed; we must learn to live with them.”

Vladimir Lenin könyv "Left-Wing" Communism: An Infantile Disorder

CH 5, "Left Wing Communism in Germany. The Leaders, the Party, the Class, the Mass"
"Left-Wing" Communism: An Infantile Disorder (1920)

“The economic basis for a true Socialist Republic does not yet exist… Communism is failing. Russian expectations are not towards communism, but towards capitalism…. The capitalist classes are advancing in serried ranks towards the promised land, destined to become in a few decades one of the greatest productive forces in the world.”

Vladimir Lenin

As quoted in The Life of Benito Mussolini, Margherita Sarfatti, London: UK. Thornton Butterworth, Ltd., 1926, p. 261, remarks made at the end of 1920. https://archive.org/stream/in.ernet.dli.2015.173841/2015.173841.The-Life-Of-Benito-Mussolini_djvu.txt <br class="br">1920s

“In particular, a free market and capitalism, both subject to state control, are now being permitted and are developing; on the other hand, the socialised state enterprises are being put on what is called a profit basis, i. e., they are being reorganised on commercial lines, which, in view of the general cultural backwardness and exhaustion of the country, will, to a greater or lesser degree, inevitably give rise to the impression among the masses that there is an antagonism of interest between the management of the different enterprises and the workers employed in them.”

Vladimir Lenin

“The Role and Functions of the Trade Unions under the New Economic Policy”, LCW, 33, p. 184. Decision Of The C.C., R.C.P.(B.), January 12, 1922. Published in Pravda No. 12, January 17, 1922; Lenin’s Collected Works https://www.marxists.org/archive/lenin/works/cw/pdf/lenin-cw-vol-33.pdf, 2nd English Edition, Progress Publishers, Moscow, 1965, Volume 33, pages 188–196. <br class="br">1920s

“Let us get down to work, to slower, more cautious, more persevering and persistent work!”

Vladimir Lenin

"New Times and Old Mistakes in a New Guise",(August, 1921)
1920s

“The basic question of every revolution is that of state power. Unless this question is understood, there can be no intelligent participation in the revolution, not to speak of guidance of the revolution. The highly remarkable feature of our revolution is that it has brought about dual power.”

Vladimir Lenin

This fact must be grasped first and foremost: unless it is understood, we cannot advance. We must know how to supplement and amend old "formulas".
Lenin Anthology, p. 301
1910s, "The Dual Power" (1917)

Hasonló szerzők

Joszif Visszarionovics Sztálin fénykép
Joszif Visszarionovics Sztálin86
a Szovjetunió diktátora None
Lev Davidovics Trockij fénykép
Lev Davidovics Trockij20
orosz marxista politikus None
Anna Andrejevna Ahmatova fénykép
Anna Andrejevna Ahmatova2
orosz költőnő None
Alekszandr Szolzsenyicin fénykép
Alekszandr Szolzsenyicin29
orosz író None
Mahatma Gandhi fénykép
Mahatma Gandhi138
indiai politikai, spirituális vezető None
Marina Ivanovna Cvetajeva fénykép
Marina Ivanovna Cvetajeva4
orosz költő és író None
Srí Csinmoj fénykép
Srí Csinmoj48
vaisnava szellemi vezető None
Mao Ce-tung fénykép
Mao Ce-tung1
kínai politikus None
Fidel Castro fénykép
Fidel Castro50
kubai kommunista politikus None
Osho fénykép
Osho14
Indiai misztikus tanító None