Vlagyimir Iljics Lenin idézet

Vlagyimir Iljics Lenin fénykép
0   0

Vlagyimir Iljics Lenin

Születési dátum: 10. április 1870
Halál dátuma: 21. január 1924
Más nevek: Wladimir Iljitsch Lenin

Vlagyimir Iljics Uljanov, mozgalmi nevén Lenin orosz ügyvéd, kommunista forradalmár, a Szovjetunió első vezetője, marxista gondolkodó, a leninizmus névadója és a 20. századi történelem kiemelkedő hatású alakja.

Orosz szülők harmadik gyermekeként, Szimbirszkben látta meg a napvilágot Vlagyimir Iljics Uljanov néven, a Lenint csak később vette fel. A Szimbirszki Klasszikus Gimnáziumot kitűnő eredménnyel végezte el, s már ekkor kitűnt társai közül a tudásával és a szorgalmával. Miután kivégezték bátyját, aki részt vett egy merényletben, szembefordult a cári uralommal és fokozatosan balra tolódva a kommunista eszmék híve lett. Joghallgatóként részt vett egy diáktüntetésen, ami miatt kicsapták a kazáni egyetemről és így magánúton a szentpétervári egyetemen fejezte be tanulmányait, szintén kitűnő eredménnyel.

Felforgató tevékenységért három év szibériai száműzetésre ítélték, ami után a frissen megalapított Oroszországi Szociáldemokrata Munkáspárt tagjaként emigrált, majd többek között Svájcban, Németországban és Angliában is lakott. Külföldön tartózkodva kulcsszerepet vállalt a párt szervezésében és vitáiban, valamint a szocializmus eszméjének terjesztésében. Szerkesztette a párt lapját és rengeteg írást publikált. Befolyása a pártkongresszusokon egyre erősödött és az 1903-as pártszakadás után a bolsevik frakciót vezette.

A párt és a mozgalom népszerűsége rohamosan nőtt, végül Lenin vezetésével Oroszországban megszerezték a hatalmat. Az 1917-es októberi forradalom után széles körű reformokat vezetett be, nagy szerepe volt az első világháborúból való kilépésében. Miután az 1917-es választást az eszerek nyerték meg, a vörösök és a fehérek között elhúzódó polgárháború kezdődött, amelybe a külföldi hatalmak is beavatkoztak . Lenin és a proletár állam a hadikommunizmus bevezetésével meg tudta nyerni a fehérek elleni háborút, és az 1922-ben megalakult Szovjetunió első vezetője lett. Politikai pályájának kiteljesedését agyvérzése, majd két évvel későbbi halála gátolta meg.

A Szovjetunió egyik legbefolyásosabb és legnépszerűbb vezetője volt, azok közül is sokan rajongtak érte, akiknek nem kedvezett az általa követett politikai irányvonal. Hatalmas sikereit többek között intelligenciájának, karizmatikus személyiségének, kiváló szónoki tehetségének és filozófiai jártasságának köszönhette. Oroszországban, a volt tagállamokban és egyes keleti országokban is hatalmas személyi kultuszra és népszerűségre tett szert. Szellemének közvetett hatásai még a mai napig is érezhetőek az orosz politikában. Wikipedia

Idézetek Vlagyimir Iljics Lenin

„Nobody is to be blamed for being born a slave; but a slave who not only eschews a striving for freedom but justifies and eulogies his slavery“

—  Vladimir Lenin

The War and Russian Social-Democracy (September 1917), The Lenin Anthology
1910s
Kontextus: Nobody is to be blamed for being born a slave; but a slave who not only eschews a striving for freedom but justifies and eulogies his slavery (e. g., calls the throttling of Poland and the Ukraine, etc., a "defense of the fatherland" of the Great Russians") - such a slave is a lickspittle and a boor, who arouses a legitimate feeling of indignation, contempt, and loathing.

„There are decades when weeks happen, and weeks when decades happen.“

—  Vladimir Lenin

or: There are decades where nothing happens; and there are weeks where decades happen.
Always without citation but supposedly describing the Russian Revolution; earliest quotes online dating ~2005-2006 "Exposing the Big Lie: Interview with George Galloway by Eric Ruder" http://www.thirdworldtraveler.com/Europe/ExposingBigLie_GGalloway.html
"Johann Hari: Why won't Israel just exchange prisoners? This is such a wacky, left-wing ideal that it was pursued by Ariel Sharon two years ago" http://www.independent.co.uk/voices/commentators/johann-hari/johann-hari-why-wont-israel-just-exchange-prisoners-6094888.html, 19 July 2006; popularized describing the Arab Spring. May be loosely based on a similar phrasing by Karl Marx:
How soon the English workers will throw off what seems to be a bourgeois contagion remains to be seen. So far as the main theses in your book [Condition of the Working Class in England] are concerned, by the by, they have been corroborated down to the very last detail by developments subsequent to 1844. For I have again been comparing the book with the notes I made on the ensuing period. Only your small-minded German philistine who measures world history by the ell and by what he happens to think are ‘interesting news items’, could regard 20 years as more than a day where major developments of this kind are concerned, though these may be again succeeded by days into which 20 years are compressed.
Letter, Marx to Engels, 9 April 1863 in Marx and Engels, Selected Correspondence 1965, 140 http://marxists.catbull.com/archive/marx/works/1863/letters/63_04_09.htm
Misattributed

Help us translate English quotes

Discover interesting quotes and translate them.

Start translating

„We will hang the capitalists with the rope that they sell us.“

—  Vladimir Lenin

According to the book, "They Never Said It", p. 64, there is no evidence Lenin ever said this. Lenin was supposed to have made his observation to one of his close associates, Grigori Zinoviev, not long after a meeting of the Politburo in the early 1920s, but there is no evidence that he ever did. Experts on the Soviet Union reject the rope quote as spurious.
Misattributed

„An oppressed class which does not strive to learn to use arms, to acquire arms, only deserves to be treated like slaves. We cannot, unless we have become bourgeois pacifists or opportunists, forget that we are living in a class society from which there is no way out, nor can there be, save through the class struggle. In every class society, whether based on slavery, serfdom, or, as at present, wage-labor, the oppressor class is always armed. Not only the modern standing army, but even the modern militia - and even in the most democratic bourgeois republics, Switzerland, for instance - represent the bourgeoisie armed against the proletariat. That is such an elementary truth that it is hardly necessary to dwell upon it. Suffice it to point to the use of troops against strikers in all capitalist countries.
A bourgeoisie armed against the proletariat is one of the biggest fundamental and cardinal facts of modern capitalist society. And in face of this fact, revolutionary Social-Democrats are urged to “demand” “disarmament”! That is tantamount of complete abandonment of the class-struggle point of view, to renunciation of all thought of revolution. Our slogan must be: arming of the proletariat to defeat, expropriate and disarm the bourgeoisie. These are the only tactics possible for a revolutionary class, tactics that follow logically from, and are dictated by, the whole objective development of capitalist militarism. Only after the proletariat has disarmed the bourgeoisie will it be able, without betraying its world-historic mission, to consign all armaments to the scrap-heap. And the proletariat will undoubtedly do this, but only when this condition has been fulfilled, certainly not before.“

—  Vladimir Lenin

Forrás: The Military Programme of the Proletarian Revolution

„Lorem ipsum dolor sit amet, consectetuer adipiscing elit. Etiam egestas wisi a erat. Morbi imperdiet, mauris ac auctor dictum.“

Hasonló szerzők

Joszif Visszarionovics Sztálin fénykép
Joszif Visszarionovics Sztálin82
a Szovjetunió diktátora
Fidel Castro fénykép
Fidel Castro50
kubai kommunista politikus
Mahatma Gandhi fénykép
Mahatma Gandhi128
indiai politikai, spirituális vezető
Osho fénykép
Osho8
Indiai misztikus tanító
Ronald Reagan fénykép
Ronald Reagan13
amerikai színész, politikus, az Amerikai Egyesült Államok 4…
Erwin Rommel fénykép
Erwin Rommel3
német tábornagy
Sir Winston Churchill fénykép
Sir Winston Churchill92
Az Egyesült királyság miniszterelnöke a II. világháború ala…
Romain Gary fénykép
Romain Gary14
litván származású francia regényíró, filmrendező, második v…
Mai évfordulók
Alfred de Vigny fénykép
Alfred de Vigny16
francia költő, író és drámaíró 1797 - 1863
Hank Williams fénykép
Hank Williams
(1923–1953) amerikai country-folk énekes, dalszerző 1923 - 1953
Több 19 mai évfordulók
Hasonló szerzők
Joszif Visszarionovics Sztálin fénykép
Joszif Visszarionovics Sztálin82
a Szovjetunió diktátora
Fidel Castro fénykép
Fidel Castro50
kubai kommunista politikus
Mahatma Gandhi fénykép
Mahatma Gandhi128
indiai politikai, spirituális vezető
Osho fénykép
Osho8
Indiai misztikus tanító