Neil Armstrong idézet
oldal 2

Neil Alden Armstrong amerikai űrhajós, az első ember, aki egy idegen égitestre, a Holdra tette a lábát. Élete során volt haditengerészeti repülőpilóta, űrhajós, NASA-vezető, farmer, egyetemi tanár és az üzleti élet befolyásos szereplője.

Armstrong a Purdue Egyetemen szerzett repülőmérnöki diplomát, közben a haditengerészet speciális ösztöndíja révén az egyetemi tanulmányokat két részre tagolva, két és fél évig a haditengerészet kötelékében repülőtiszti kiképzést kapott, majd éles bevetéseken vett részt a koreai háborúban. Észak-Korea felett F9F Pantherével 121 harci bevetést teljesített az USS Essex repülőgép-anyahajó fedélzetéről. Egyszer egy bevetés során csak nagy szerencsével úszta meg élve a balesetet, amikor gépe ütközött egy éppen repülőgépek ellen kifeszített huzallal. A háborúból – szerződése értelmében – visszatérhetett az iskolapadba, ahol megszerezte repülőmérnöki BSc diplomáját.

Az egyetemet követően egy rövid ideig a NACA Lewis Központjában dolgozott berepülőként, majd egy üresedésnek köszönhetően átkerült az eredetileg is megpályázott Edwards Légibázisra, amely a Mojave-sivatagban terül el, és az ott települő NACA/NASA-személyzet volt a felelős a legkülönlegesebb kísérleti gépek berepüléséért, a nagy sebességű és magasságú kísérletek lebonyolításáért. Neil a repülések során számos kísérleti gépet repült a B–29 Superfortresstől, a „Százas-sorozat” gépeiig, különféle rakétagépekig . Berepülőkarrierje egyik csúcspontja volt az X–15 projektben való részvétel, ahol a NASA a későbbi Space Shuttle előfutárának számító, extrém magasságokra emelkedni képes és extrém sebességeket elérő géppel repült. Ezt az időszakot is számos repülőesemény tarkította, amikor csak nagy szerencsével tudott megúszni egy-egy éles helyzetet.

1962-ben jelentkezett a NASA felhívására űrhajósjelöltnek . A NASA második űrhajós-válogatásán kilencedmagával lett az ún. Új Kilencek tagja, és mint ilyen, űrhajósjelölt. Szerteágazó kiképzése végén először a Gemini V tartalék legénységének tagja lett, majd jött az űrhajós tűzkeresztség, a Gemini VIII parancsnoki jelölése. A Gemini–8 repülésen egy űrrandevú végrehajtása, majd a világ első űrhajók közötti összekapcsolódásának végrehajtása volt a feladat. Ennek sikeres végrehajtása után azonban az űrhajó meghibásodása folytán egy komoly vészhelyzet állt elő, amelyet Armstrong az ájulás szélén, nagy lélekjelenléttel oldott meg, igaz, a repülés további céljainak feláldozása árán. Később még a Gemini XI tartalék parancsnoki jelölését kapta.

Az Apollo-programba átkerülve Armstrong előbb az Apollo–8 tartalék parancsnoki megbízatását kapta, majd kicsit később a legtörténelmibb küldetés, az Apollo–11 parancsnoki kinevezésének megtiszteltetése érte. Ebbéli minőségében 1969. július 16.–24. között járt a Holdnál, amelyre 1969. július 20-án – társával, Buzz Aldrinnal – le is szállt Eagle nevű holdkompjukon. Armstrongé volt a privilégium, hogy elsőként szállhatott ki egy másik égitest felszínére. Ekkor mondta el máig fennmaradt híres mondatát – Kis lépés ez egy embernek, de hatalmas ugrás az emberiségnek –, majd két és fél óráig tartózkodott a később hozzá csatlakozó Aldrinnal a holdfelszínen. A sikeres holdsétát követően aztán az űrhajósok szerencsésen visszatértek a Földre.

A holdra szállást követően Armstrong – protokollfeladatait, köztük a Giant Leap Tour jószolgálati körútját teljesítve – más beosztásba került a NASA-n belül, a repülésekért felelős igazgató lett. Alig egy év múltán elhagyta a NASA-t és a Cincinnati Egyetem oktatója lett. Egyetemi oktatósága mellett egy ohiói farmon gazdálkodott, illetve különböző cégekben vállalt tisztségeket.

Kétszer nősült, először Janet Elizabeth Shearont vette el 1956-ban, akitől három gyermeke, Eric, Karen és Mark született , míg másodszor 1994-ben Carol Held Knightot vette feleségül. 2012-ben szívrendellenességet állapítottak meg nála, amelyet az orvosok egy koszorúér-bypassműtéttel igyekeztek megoldani, ám Armstrong a műtétet követően 2012. augusztus 25-én a szövődményekbe belehalt. Halála után az egész amerikai társadalom gyászolta, az amerikai kormány nagyszabású gyászmisén búcsúztatta. A mise után a temetésére az Atlanti-óceánon került sor, ahová egy amerikai hadihajó szállította a hamvait, amit aztán a család a tengerbe szórt. Wikipedia  

✵ 5. augusztus 1930 – 25. augusztus 2012   •   Más nevek Neil Alden Armstrong
Neil Armstrong fénykép
Neil Armstrong: 42   idézetek 0   Kedvelés

Neil Armstrong híres idézetei

Neil Armstrong idézetek

Neil Armstrong: Idézetek angolul

“I think we're going to the moon because it's in the nature of the human being to face challenges. It's by the nature of his deep inner soul ... we're required to do these things just as salmon swim upstream.”

Forrás: Apollo mission press conference (1969); ABC World News http://abcnews.go.com/Technology/neil-armstrong-man-moon-dead/story?id=12325140&page=2#.UE0Vm67hdjw; also quoted in Of a Fire on the Moon (1970) by Norman Mailer, and in First Man: The Life of Neil A. Armstrong (2005) by James R. Hansen

Hasonló szerzők

Bob Marley fénykép
Bob Marley 42
jamaicai énekes, gitáros, dalszerző, emberi jogi aktivista
Henry Ford fénykép
Henry Ford 27
amerikai üzletember
John Lennon fénykép
John Lennon 38
brit énekes, zeneszerző, a The Beatles gitárosa
Albert Einstein fénykép
Albert Einstein 222
német-amerikai elméleti fizikus
Howard Phillips Lovecraft fénykép
Howard Phillips Lovecraft 2
amerikai horroríró
Bill Gates fénykép
Bill Gates 15
amerikai üzletember, szoftverfejlesztő, filantróp, feltalál…
Joszif Visszarionovics Sztálin fénykép
Joszif Visszarionovics Sztálin 86
a Szovjetunió diktátora
Eckhart Tolle fénykép
Eckhart Tolle 20
német származású kanadai író
Robert Frost fénykép
Robert Frost 13
amerikai költő