Madonna idézet
oldal 3

Madonna, teljes nevén: Madonna Louise Veronica Ciccone többszörös Grammy- és Golden Globe-díjas olasz származású amerikai énekes, színész, rendező és üzletasszony. A „pop királynője”-ként tartják számon.

Michiganben született és nevelkedett. Miután 1978-ban New Yorkba költözött, hogy táncosként fusson be, a Breakfast Club, és az Emmy nevű csapatokban játszott. 1982-ben aláírta lemezszerződését a Sire Records-szal, a következő évben pedig kiadta első önálló albumát Madonna címmel. A kezdeti sikerek után megjelentek a Like a Virgin és a True Blue című albumok amelyekkel világszerte ismertté vált, és megteremtette pop ikon státuszát. Ismertségét csak növelte az 1987-ben megjelent Ki ez a lány? című vígjáték, amely az első, az ő főszereplésével készült film lett. Vallásos képeket használva a Like a Prayer című albumán pozitív kritikákat kapott az anyag sokszínűségéért, ugyanakkor kritika is érte vallásos konzervatívok és a Vatikán részéről. Az 1980-as években olyan széles körben ismert slágerei jelentek meg, mint a Holiday, a Lucky Star, a Like a Virgin, a Material Girl, a Papa Don’t Preach, az Open Your Heart, a La Isla Bonita és a Like a Prayer.

Az 1990-es években a szexualitás felé fordult, ami az Erotica című albumán, Sex című könyvében és a Tanú teste című thrillerben jelent meg. Mindhárom alkotás negatív kritikákban részesült mind a kritikusok mind pedig a rajongók részéről. Hatodik stúdióalbuma, a Bedtime Stories a harmadik helyen debütált a Billboard 200-as listán. Európában több mint 2 millió, világszerte pedig több mint 7 millió példányt adtak el belőle. 1996-ban megkapta az Evita című musical főszerepét, melyben Evita Perónt alakította, és amely alakításáért Golden Globe-díjban részesítették. A film betétdala, a You Must Love Me szintén Golden Globe-díjat, és emellett Oscar-díjat nyert 1997-ben. Madonna hetedik stúdióalbuma a Ray of Light az egyik legnagyobb elismerésben részesült lemeze lett mondanivalójának köszönhetően. Az 1990-es években jelentek meg a Vogue, a Justify My Love, az Erotica, a Secret, a You’ll See, a Frozen, és a Beautiful Stranger című slágerei.

A 2000-es években olyan lemezei jelentek meg mint a Music , az American Life , a Confessions on a Dance Floor vagy a Hard Candy , mely utóbbi után indult Sticky & Sweet nevű turnéja, minden idők legjövedelmezőbb turnéja lett, amit női szóló énekes valaha is nyújtott. 2008-ban továbbá megvált a Warner Music Grouptól, és 120 millió dolláros szerződést írt alá a Live Nationnél. Tizenkettedik lemeze az MDNA rekordot döntött az Egyesült Királyságban és Ausztráliában, ahol is ő lett a legtöbb listavezető albumot kiadott énekes. Tizenharmadik albuma a Rebel Heart a második helyen debütált a Billboard 200-on, a nagyobb zenei piacokon mint például Ausztráliában, Kanadában, Németországban, Olaszországban, Spanyolországban és Svájcban az első helyet érte el. Hét országban pedig minősítést kapott. Tizennegyedik lemeze a Madame X a Billboard 200 első helyén debütált. Az ezredfordulót követően olyan slágerei jelentek meg, mint a Music, az American Life, a Hung Up, a 4 Minutes, a Celebration, a Give Me All Your Luvin’, a Living for Love, és a Medellín. 64,5 millió eladott lemezzel az Egyesült Államokban és 300 millióval világszerte Madonnát az Amerikai Hanglemezgyártók Szövetsége a 20. század legtöbb lemezt eladó rockénekesnőjének nyilvánította. 2007-ben a Guinness minden idők legsikeresebb énekesnőjének titulálta, a következő évben pedig beiktatták a Rock and Roll Hall of Fame-be. Wikipedia  

✵ 16. augusztus 1958   •   Más nevek Madonna Ciccone
Madonna fénykép
Madonna: 114   idézetek 0   Kedvelés

Madonna híres idézetei

Madonna: Idézetek angolul

“Rejection is the greatest aphrodisiac.”

(Lyric from "Forbidden Love", Bedtime Stories).

“I'll flirt with anyone from garbagemen to grandmothers.”

http://www.thequotegenerator.com/chat/page/quote-generator-chat-guidelines

“What else is there for me to conquer? Hopefully my ego. How will I know when I've succeeded? When I stop caring what anyone thinks.”

Q Magazine May 2008 http://allaboutmadonna.com/madonna-interviews-articles/q-magazine-may-2008

“I love horses. I think I may have been one of Henry VIII’s knights in another life, riding through a great forest.”

The wit and wisdom of Madonna, Digital Spy, 2008-08-15 http://www.digitalspy.co.uk/showbiz/news/a119799/the-wit-and-wisdom-of-madonna.html,

“Phallic symbols. You know Catholics. I used to draw people naked all the time in my art class and my nun teachers used to tell me I had to put clothes on them. So I just drew lines around their bodies. See-through clothes.”

Madonna Interview : Island Magazine (October 1983), Island, 1983-10-01 http://allaboutmadonna.com/madonna-library/madonna-interview-island-magazine-october-1983,
(When asked what she used to draw as a kid).

“Not only does society suffer from racism and sexism but it also suffers from ageism. Once you reach a certain age you're not allowed to be adventurous, you're not allowed to be sexual. I mean, is there a rule? Are you supposed to just die?”

Madonna Refuses To Become A Victim of Ageism, chinadaily.com.cn, 2007-12-18 http://www.chinadaily.com.cn/showbiz/2007-12F/10/content_6310487.htm,
Madonna said it at 34 in Jonathan Ross interview ( Ageism and Madonna http://madonnascrapbook.blogspot.ru/2012/02/ageism-and-madonna-saying-fuck-you.html).

“I must have been Japanese in a previous life. I'm pretty sure I was a warrioress. I can't explain it, I just know. I'm good at fighting - fighting with a big sword.”

Madonna's Japanese past, 2008-11-13, femalefirst.com http://www.femalefirst.co.uk/celebrity/Madonna-23560.html,

“I'm not going to compromise my artistic integrity.”

(Spoken in her documentary Truth or Dare).

“When in doubt act like god.”

ABC 20/20 interview 2004 http://www.guardian.co.uk/music/2004/oct/31/usa.religion

Hasonló szerzők

Mae West fénykép
Mae West 5
amerikai színésznő, énekesnő
Gábor Zsazsa fénykép
Gábor Zsazsa 5
magyar származású amerikai színésznő
Marilyn Monroe fénykép
Marilyn Monroe 64
amerikai színész, fotómodell, énekesnő
Eckhart Tolle fénykép
Eckhart Tolle 20
német származású kanadai író
Marie Curie fénykép
Marie Curie 9
lengyel származású francia fizikus
Tim Burton fénykép
Tim Burton 1
amerikai filmrendező, forgatókönyvíró, producer és festő
Romain Gary fénykép
Romain Gary 14
litván származású francia regényíró, filmrendező, második v…
Freddie Mercury fénykép
Freddie Mercury 9
brit énekes, zenész és dalszövegíró