Madonna idézet
oldal 2

Madonna, teljes nevén: Madonna Louise Veronica Ciccone többszörös Grammy- és Golden Globe-díjas olasz származású amerikai énekes, színész, rendező és üzletasszony. A „pop királynője”-ként tartják számon.

Michiganben született és nevelkedett. Miután 1978-ban New Yorkba költözött, hogy táncosként fusson be, a Breakfast Club, és az Emmy nevű csapatokban játszott. 1982-ben aláírta lemezszerződését a Sire Records-szal, a következő évben pedig kiadta első önálló albumát Madonna címmel. A kezdeti sikerek után megjelentek a Like a Virgin és a True Blue című albumok amelyekkel világszerte ismertté vált, és megteremtette pop ikon státuszát. Ismertségét csak növelte az 1987-ben megjelent Ki ez a lány? című vígjáték, amely az első, az ő főszereplésével készült film lett. Vallásos képeket használva a Like a Prayer című albumán pozitív kritikákat kapott az anyag sokszínűségéért, ugyanakkor kritika is érte vallásos konzervatívok és a Vatikán részéről. Az 1980-as években olyan széles körben ismert slágerei jelentek meg, mint a Holiday, a Lucky Star, a Like a Virgin, a Material Girl, a Papa Don’t Preach, az Open Your Heart, a La Isla Bonita és a Like a Prayer.

Az 1990-es években a szexualitás felé fordult, ami az Erotica című albumán, Sex című könyvében és a Tanú teste című thrillerben jelent meg. Mindhárom alkotás negatív kritikákban részesült mind a kritikusok mind pedig a rajongók részéről. Hatodik stúdióalbuma, a Bedtime Stories a harmadik helyen debütált a Billboard 200-as listán. Európában több mint 2 millió, világszerte pedig több mint 7 millió példányt adtak el belőle. 1996-ban megkapta az Evita című musical főszerepét, melyben Evita Perónt alakította, és amely alakításáért Golden Globe-díjban részesítették. A film betétdala, a You Must Love Me szintén Golden Globe-díjat, és emellett Oscar-díjat nyert 1997-ben. Madonna hetedik stúdióalbuma a Ray of Light az egyik legnagyobb elismerésben részesült lemeze lett mondanivalójának köszönhetően. Az 1990-es években jelentek meg a Vogue, a Justify My Love, az Erotica, a Secret, a You’ll See, a Frozen, és a Beautiful Stranger című slágerei.

A 2000-es években olyan lemezei jelentek meg mint a Music , az American Life , a Confessions on a Dance Floor vagy a Hard Candy , mely utóbbi után indult Sticky & Sweet nevű turnéja, minden idők legjövedelmezőbb turnéja lett, amit női szóló énekes valaha is nyújtott. 2008-ban továbbá megvált a Warner Music Grouptól, és 120 millió dolláros szerződést írt alá a Live Nationnél. Tizenkettedik lemeze az MDNA rekordot döntött az Egyesült Királyságban és Ausztráliában, ahol is ő lett a legtöbb listavezető albumot kiadott énekes. Tizenharmadik albuma a Rebel Heart a második helyen debütált a Billboard 200-on, a nagyobb zenei piacokon mint például Ausztráliában, Kanadában, Németországban, Olaszországban, Spanyolországban és Svájcban az első helyet érte el. Hét országban pedig minősítést kapott. Tizennegyedik lemeze a Madame X a Billboard 200 első helyén debütált. Az ezredfordulót követően olyan slágerei jelentek meg, mint a Music, az American Life, a Hung Up, a 4 Minutes, a Celebration, a Give Me All Your Luvin’, a Living for Love, és a Medellín. 64,5 millió eladott lemezzel az Egyesült Államokban és 300 millióval világszerte Madonnát az Amerikai Hanglemezgyártók Szövetsége a 20. század legtöbb lemezt eladó rockénekesnőjének nyilvánította. 2007-ben a Guinness minden idők legsikeresebb énekesnőjének titulálta, a következő évben pedig beiktatták a Rock and Roll Hall of Fame-be. Wikipedia  

✵ 16. augusztus 1958   •   Más nevek Madonna Ciccone
Madonna fénykép
Madonna: 114   idézetek 0   Kedvelés

Madonna híres idézetei

Madonna: Idézetek angolul

“If I'm smart then I'll run away, but I'm not so I guess I'll stay”

Forrás: Madonna: Greatest Hits: Piano - Vocal - Chords

“I am because we are. We all bleed the same color. We all want to love and be loved.”

About her documentary I Am Because We Are http://www.youtube.com/user/iambecauseweare

“I'm not interested in being Wonder Woman in the delivery room. Give me drugs.”

The biggest mother of them all, The Independent, 1996-10-16 http://www.independent.co.uk/opinion/the-biggest-mother-of-them-all-1358620.html,

“I've never really lived a conventional life, so I think it's quite foolish for me or anyone else to start thinking that I am going to start making conventional choices.”

Madonna Misses "Certain Things" About Being Married, OK!, 2012-01-12 http://www.okmagazine.com/news/madonna-misses-certain-things-about-being-married,

“Now there's no point in placing the blame
And you should know I'd suffer the same”

Frozen (February 23, 1998) from the album Ray of Light (March 3, 1998), cowritten with Patrick Leonard.

“I'm not a feminist, I'm a humanist.”

(On Stage and On The Record 2003).

“I have the most perfect belly button. When I stick my fingers in it, I feel a nerve in the center of my body shoot up my spine.”

Confessions of a Madonna, SPIN, 1985-05-01 https://books.google.ru/books?id=9ugCQfxwym0C,

“Maybe I'm just a gay man inside a woman's body!”

(Talking to Michael Parkinson in November '05 interview).

“It takes a Real man to fill my shoes.”

Said during The VMA's '99, after number of men put a drag show dressed as her http://www.youtube.com/watch?v=9kIqualuElwSaid

“Publicly humiliating someone for your own gain will only come and haunt you. God’s going to have his revenge.”

Madonna Interview : Q Magazine, Q, 2003-04-01 http://allaboutmadonna.com/madonna-library/madonna-interview-q-magazine-april-2003,

“I was sacked from Dunkin' Donuts for squirting the donuts jelly all over the customers.”

http://www.careerbuilder.com/Article/CB-1074-Changing-Jobs-Before-They-Made-It-Big/?ArticleID=1074&cbRecursionCnt=1&cbsid=2cff0592cadd497eb4f83b543bacdaca-290878106-RC-4&ns_siteid=ns_xx_g_I_was_sacked_from_Dun_
About working in Dunkin' Donuts in New York before becoming famous.

“If we can elect an African American as president, we can support gay marriage! Defeat prop 8! We will not give up!”

Madonna says it's time US says “I do” to gay marriage, The Sunday Times, 2008-11-09 http://www.sundaytimes.lk/081109/International/sundaytimesinternational-07.html,

Hasonló szerzők

Mae West fénykép
Mae West 5
amerikai színésznő, énekesnő
Gábor Zsazsa fénykép
Gábor Zsazsa 5
magyar származású amerikai színésznő
Marilyn Monroe fénykép
Marilyn Monroe 64
amerikai színész, fotómodell, énekesnő
Eckhart Tolle fénykép
Eckhart Tolle 20
német származású kanadai író
Marie Curie fénykép
Marie Curie 9
lengyel származású francia fizikus
Tim Burton fénykép
Tim Burton 1
amerikai filmrendező, forgatókönyvíró, producer és festő
Romain Gary fénykép
Romain Gary 14
litván származású francia regényíró, filmrendező, második v…
Freddie Mercury fénykép
Freddie Mercury 9
brit énekes, zenész és dalszövegíró