Madonna idézet
oldal 4

Madonna, teljes nevén: Madonna Louise Veronica Ciccone többszörös Grammy- és Golden Globe-díjas olasz származású amerikai énekes, színész, rendező és üzletasszony. A „pop királynője”-ként tartják számon.

Michiganben született és nevelkedett. Miután 1978-ban New Yorkba költözött, hogy táncosként fusson be, a Breakfast Club, és az Emmy nevű csapatokban játszott. 1982-ben aláírta lemezszerződését a Sire Records-szal, a következő évben pedig kiadta első önálló albumát Madonna címmel. A kezdeti sikerek után megjelentek a Like a Virgin és a True Blue című albumok amelyekkel világszerte ismertté vált, és megteremtette pop ikon státuszát. Ismertségét csak növelte az 1987-ben megjelent Ki ez a lány? című vígjáték, amely az első, az ő főszereplésével készült film lett. Vallásos képeket használva a Like a Prayer című albumán pozitív kritikákat kapott az anyag sokszínűségéért, ugyanakkor kritika is érte vallásos konzervatívok és a Vatikán részéről. Az 1980-as években olyan széles körben ismert slágerei jelentek meg, mint a Holiday, a Lucky Star, a Like a Virgin, a Material Girl, a Papa Don’t Preach, az Open Your Heart, a La Isla Bonita és a Like a Prayer.

Az 1990-es években a szexualitás felé fordult, ami az Erotica című albumán, Sex című könyvében és a Tanú teste című thrillerben jelent meg. Mindhárom alkotás negatív kritikákban részesült mind a kritikusok mind pedig a rajongók részéről. Hatodik stúdióalbuma, a Bedtime Stories a harmadik helyen debütált a Billboard 200-as listán. Európában több mint 2 millió, világszerte pedig több mint 7 millió példányt adtak el belőle. 1996-ban megkapta az Evita című musical főszerepét, melyben Evita Perónt alakította, és amely alakításáért Golden Globe-díjban részesítették. A film betétdala, a You Must Love Me szintén Golden Globe-díjat, és emellett Oscar-díjat nyert 1997-ben. Madonna hetedik stúdióalbuma a Ray of Light az egyik legnagyobb elismerésben részesült lemeze lett mondanivalójának köszönhetően. Az 1990-es években jelentek meg a Vogue, a Justify My Love, az Erotica, a Secret, a You’ll See, a Frozen, és a Beautiful Stranger című slágerei.

A 2000-es években olyan lemezei jelentek meg mint a Music , az American Life , a Confessions on a Dance Floor vagy a Hard Candy , mely utóbbi után indult Sticky & Sweet nevű turnéja, minden idők legjövedelmezőbb turnéja lett, amit női szóló énekes valaha is nyújtott. 2008-ban továbbá megvált a Warner Music Grouptól, és 120 millió dolláros szerződést írt alá a Live Nationnél. Tizenkettedik lemeze az MDNA rekordot döntött az Egyesült Királyságban és Ausztráliában, ahol is ő lett a legtöbb listavezető albumot kiadott énekes. Tizenharmadik albuma a Rebel Heart a második helyen debütált a Billboard 200-on, a nagyobb zenei piacokon mint például Ausztráliában, Kanadában, Németországban, Olaszországban, Spanyolországban és Svájcban az első helyet érte el. Hét országban pedig minősítést kapott. Tizennegyedik lemeze a Madame X a Billboard 200 első helyén debütált. Az ezredfordulót követően olyan slágerei jelentek meg, mint a Music, az American Life, a Hung Up, a 4 Minutes, a Celebration, a Give Me All Your Luvin’, a Living for Love, és a Medellín. 64,5 millió eladott lemezzel az Egyesült Államokban és 300 millióval világszerte Madonnát az Amerikai Hanglemezgyártók Szövetsége a 20. század legtöbb lemezt eladó rockénekesnőjének nyilvánította. 2007-ben a Guinness minden idők legsikeresebb énekesnőjének titulálta, a következő évben pedig beiktatták a Rock and Roll Hall of Fame-be. Wikipedia  

✵ 16. augusztus 1958   •   Más nevek Madonna Ciccone
Madonna fénykép
Madonna: 114   idézetek 0   Kedvelés

Madonna híres idézetei

Madonna: Idézetek angolul

“Absolutely no regrets.”

(Lyrics from Human Nature).

“To rule the world.”

Madonna Timeline, CNN http://www.cnn.com/CNN/Programs/people/shows/madonna/timeline.html,
When asked what she wanted to do, on "American Bandstand", 1983.

“Most priests are gay.”

(Said in I'm Going to Tell You a Secret).

“This is a historical evening. This is fucking important evening… We are lucky to be sharing it with each other. This is the beginning of a whole new world. Open your fucking head!”

Don’t cry for her, Vegas, Las Vegas Sun, 2008-11-07 http://www.lasvegassun.com/news/2008/nov/07/dont-cry-her-vegas/,
Madonna Onstage in San Diego on election night, congratulated President-elect Barack Obama before a giant projected backdrop of an Obama campaign poster that read, “WE WON.” It ended with Madonna getting the crowd to chant “We are one!”

“I'm everything!”

http://madonnascrapbook.blogspot.com/2009/10/im-everything-entertainment-news-report.html.

“I hate polite conversation. I hate it when people stand around and go, 'Hi, how are you?”

I hate words that don't have any reason or meaning. Also I hate it when people smoke in elevators and closed in places. It's just so rude.
http://womenshistory.about.com/od/quotes/a/madonna_2.htm.

“Every time I do a show, I die a little bit, but no shit is worth doing unless you're willing to die for it.”

From Madonna Confessions book by Guy Oseary http://www.powerhousebooks.com/madonna_confessions/

“I'm tough, ambitious, and I know exactly what I want. If that makes me a bitch, okay.”

Madonna, People, 1992-07-27 http://www.people.com/people/archive/article/0,,20113175,00.html,

Hasonló szerzők

Mae West fénykép
Mae West 5
amerikai színésznő, énekesnő
Gábor Zsazsa fénykép
Gábor Zsazsa 5
magyar származású amerikai színésznő
Marilyn Monroe fénykép
Marilyn Monroe 64
amerikai színész, fotómodell, énekesnő
Eckhart Tolle fénykép
Eckhart Tolle 20
német származású kanadai író
Marie Curie fénykép
Marie Curie 9
lengyel származású francia fizikus
Tim Burton fénykép
Tim Burton 1
amerikai filmrendező, forgatókönyvíró, producer és festő
Romain Gary fénykép
Romain Gary 14
litván származású francia regényíró, filmrendező, második v…
Freddie Mercury fénykép
Freddie Mercury 9
brit énekes, zenész és dalszövegíró