Jean-Claude Van Damme idézet

Jean-Claude Van Damme, eredeti nevén Jean-Claude Camille François Van Varenberg belga harcművész, színész, filmproducer, forgatókönyvíró, filmrendező és koreográfus. Legismertebb filmes alakításait akciófilmekben nyújtotta.

Színészi pályafutását statisztaként kezdte, majd az 1986-os Karate tigris 1. – Nincs irgalom című filmben debütált, mint negatív főszereplő. A nagy áttörést az 1988-as Véres játék című film hozta meg számára, ezután az 1980-as évek végén és az 1990-es évek elején a színész számos további akciófilmben szerepelt. 1992-ben vállalta el a Tökéletes katona című film főszerepét, amely bevétel szempontjából nagy sikert ért el és a későbbiekben több folytatása is született. Az 1994-es Street Fighter – Harc a végsőkig után a színész pályafutása hanyatlásnak indult, filmjei nem váltották be a jegyeladási reményeket. Az 1999-es Tökéletes katona – A visszatérés című film megjelenését követően a színész kilenc évig nem került filmvászonra, filmjei csupán DVD-n jelentek meg.

2008-ban a részben önéletrajzi ihletésű JCVD – A Van Damme menet című, mozikban is vetített film hozta meg számára ismét a kritikai elismertséget. 2009-ben Van Damme a Tökéletes katona 3. – Egy új kezdet című filmben alakította a főszerepet. 2012-ben a színész The Expendables – A feláldozhatók 2. című filmben kapott negatív főszerepet és még ugyanebben az évben a Tökéletes katona-sorozat újabb részében, a Tökéletes katona: A leszámolás napja című filmben is feltűnt, akárcsak a 2015-ös Halálos melóban. A Kickboxer-filmek rebootjában mellékszerepet alakított. Leggyakoribb magyar szinkronhangja Mihályi Győző, Jakab Csaba, valamint Haás Vander Péter. Wikipedia  

✵ 18. október 1960
Jean-Claude Van Damme fénykép
Jean-Claude Van Damme: 1 idézet0 Kedvelés

Jean-Claude Van Damme: Idézetek angolul

“In a dojo… you will never become any good unless you believe in yourself.”

Jean-Claude Van Damme

The Hollywood Dream: An Interview With Jean Claude Van Damme, Don Warrener, 2008-03-11 http://www.fightingarts.com/reading/article.php?id=226,

Hasonló szerzők

Tom Hiddleston fénykép
Tom Hiddleston7
Angol színész None
Angelina Jolie fénykép
Angelina Jolie33
amerikai színésznő, filmrendező, forgatókönyvíró None
Johnny Depp fénykép
Johnny Depp17
Amerikai színész None
Kobe Bryant fénykép
Kobe Bryant7
amerikai olimpiai bajnok kosárlabdázó None
Rudolf Péter fénykép
Rudolf Péter55
magyar színész None
Daniel Radcliffe fénykép
Daniel Radcliffe2
brit színész None
Emma Watson fénykép
Emma Watson6
brit színésznő, modell, feminista aktivista és filantróp None