„A fájdalom nem más, mint az értelmünket elzáró burok feltörése. Éppúgy, ahogy fel kell törni a gyümölcs csonthéját, ha hozzá akarunk jutni a maghoz. Meg kell hát ismerned a fájdalmat.”Halíl Dzsibrán
„Ha elrejtőzöl szívemben, nem lesz nehéz rádtalálni. Ám ha saját álarcod mögé bújsz, hiába is keres bárki.”Halíl Dzsibrán
„Minden tél szívében rejtezik egy vibráló tavasz, és minden éj leple mögött ott vár egy mosolygós hajnal.”Halíl Dzsibrán
„Az élet egy sziget a magány tengerében. Egy sziget, amelynek sziklái: a remények, fái: az álmok, virágai: az egyedüllét, patakjai pedig a szomjúság.”Halíl Dzsibrán
„És ha egy félelmet szeretnétek eloszlatni, a félelem székhelyét saját szívetekben keressétek, ne pedig annak kezében, akitől féltek.”Halíl Dzsibrán
„Ha azt látod csak, amit megvilágít a fény, és azt hallod csak, amit a hang közöl veled, úgy a valóságban sem látni, sem hallani nem tudsz.”Halíl Dzsibrán
„Álljatok közel egymás mellett, de ne túl közel egymáshoz, mert a fák sem nőnek egymás árnyékában.”Halíl Dzsibrán
„Csendet tanultam a beszédesektől, toleranciát a türelmetlenektől, kedvességet a durváktól.”Halíl Dzsibrán
„Az élet valóban sötétség, ha nincsen akarat, és minden akarat vak, ha nincsen tudás, és minden tudás hiábavaló, ha nincsen munka, és minden munka üres, ha nincsen szeretet.”Halíl Dzsibrán