„A túlzott beszéd közepes érzelmeket takargat, mintha a lélek teljessége olykor nem a legüresebb metafórákban áradna széjjel, mert hisz soha senki se képes pontos mértéket adni vágyainak, éppúgy nem, mint eszméinek vagy mint fájdalmainak, mivel az emberi beszéd csak afféle repedt üst, amelyből jó, ha medvetáncoltató melódiákat tudunk kicsalni, amikor a csillagokat szeretnénk velük megríkatni.”Gustave Flaubert
„Az írás felséges dolog, az ember többé nem önmaga, mégis egy saját maga alkotta univerzumban mozog. Ma például egy őszi délutánon férfiként és nőként, szeretőként és szeretettként lovagoltam egy erdőn keresztül, sárga levelek alatt; és én voltam a lovakban, a levelekben, a szélben, a szereplőim szavaiban, még a vörös napban is, ami szerelemtől ittas szemeiket lehunyni kényszerítette.”Gustave Flaubert
„A szerelemnek hirtelen kell érkeznie, villám és mennydörgés között - mint egy égiháborúnak, amely úgy szakad az életre, felforgatja, elragadja az ember akaratát, mint a falevelet, és örvénybe sodorja mindenestül.”Gustave Flaubert
„Óvakodjál a szomorúságtól. A szomorúság bűn. Az ember örömét leli a bánatában, aztán mikor a bánat elmúlt, ott áll elbutultan, mert minden értékes erejét rápazarolta a búbánatára. Akkor aztán szánja-bánja, csakhogy már későn.”Gustave Flaubert
„Ne úgy olvass, mint a gyermekek, szórakozásként, vagy mint az ambiciózus emberek, az oktatás celjából. Nem, olvass, hogy élj.”Gustave Flaubert
„Az emberi beszéd olyan, mint egy megrepedt kancsó, amelyen durva ritmusokat kopogtatunk, hogy a medvék táncolhassanak rá, miközben mi arra vágyunk, hogy olyan zenét csináljunk, amely elolvasztja a csillagokat.”Gustave Flaubert