Göncz Árpád idézet

Göncz Árpád József Attila-díjas magyar író, műfordító és államférfi, a Magyar Köztársaság elnöke 1990 és 2000 között.

Az 1956-os forradalom után életfogytiglani szabadságvesztésre ítélték, de az 1963-as amnesztiával szabadulhatott a fogvatartásból. A második világháború után és az 1956-os forradalom idején a Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt, a rendszerváltás idején a Szabad Demokraták Szövetsége politikusa. 1990-ben tagja lett a rendszerváltás utáni első szabadon választott Országgyűlésnek, amelynek első elnökévé választották. Pozíciójából adódóan betöltötte az ideiglenes köztársasági elnöki tisztséget, majd augusztusban a harmadik Magyar Köztársaság első elnökévé választották, mely tisztségét 2000-ig viselte.

Fordítói tevékenységének legismertebb és legjelentősebb terméke J. R. R. Tolkien A Gyűrűk Ura című regénye nagy részének magyarra fordítása. A művet három kötetben első ízben 1981-ben adták ki magyarul. Wikipedia  

✵ 10. február 1922 – 6. október 2015
Göncz Árpád: 7 idézet0 Kedvelés

Göncz Árpád híres idézetei

Hasonló szerzők

Kertész Imre fénykép
Kertész Imre13
magyar író, műfordító None
Stefan Zweig fénykép
Stefan Zweig1
osztrák író, költő, műfordító None
Márai Sándor fénykép
Márai Sándor20
magyar író, költő, újságíró None
Murakami Haruki fénykép
Murakami Haruki1
japán író, műfordító None
Nagíb Mahfúz fénykép
Nagíb Mahfúz6
egyiptomi író None
Pablo Picasso fénykép
Pablo Picasso29
spanyol képzőművész, író, festő. None
Gábor Zsazsa fénykép
Gábor Zsazsa5
magyar származású amerikai színésznő None
Franz Kafka fénykép
Franz Kafka45
prágai német író None
Bohumil Hrabal fénykép
Bohumil Hrabal10
cseh író None
Romain Rolland fénykép
Romain Rolland2
francia író None