Jean Léopold Nicolas Frédéric Cuvier, aki korán elhunyt bátyja után nevét, a Georges-ot felvéve a Georges Léopold Chrétien Frédéric Dagobert Cuvier-re változtatta, de röviden Georges Cuvier néven ismert francia zoológus, geológus, az összehasonlító anatómia megalapítója, az őslénytan úttörője és korának egyik legnagyobb természettudósa. Pierre-Paul Royer-Collard az intelligencia Napóleonjának nevezte, míg Franciaországban sokan kora Arisztotelészeként üdvözölték. Zoológiai szakmunkákban nevének rövidítése: „Cuvier”.
A 19. század első felében vezető alakja volt azoknak a természettudományi kutatásoknak, melyek az élő állatokat és a fosszíliákat, más nevén az ősmaradványokat kutatta. Képes volt arra, hogy néhány darab csontból rekonstruáljon egy teljes élőlényt, amiből aztán még következtetéseket is levont az állat életmódját illetően. Ehhez nagy segítséget jelentett, hogy felismerte a részek viszonossági elvét, a korrelációs törvényt, mely szerint az állat egy adott része a test valamennyi többi részét is meghatározhatja.
Cuvier munkássága alapozta meg a gerincesek őslénytanát, kibővítette Linné rendszerét a törzzsel, amit mind az élő, mind a fosszilis fajok besorolásánál alkalmazott. Arról is ismert, hogy a fajok kihalásáról szóló tudományos ismereteket is ő alapozta meg, ami előtte még nem volt elfogadott nézet. Cuvier a földtörténetet elemző munkáiban azt feltételezte, hogy katasztrófák következtében, például egy nagyobb vízözön után az egyik helyen kipusztult élővilágot „újrateremtett fajok” pótolhatják. Ezeknek a nézeteinek az eredményeként a kora 19. századi katasztrofizmus meghatározó támogatójává vált. A Párizsi-medence geológiai rétegeinek vizsgálatakor Alexandre Brongniart-ral közösen rakták le a biosztratigráfia alapjait.
Egyéb nagyszerű eredményei mellett Cuvier állapította meg, hogy az addig a megtalálásának helyéről ohiói állatnak nevezett, az Amerikai Egyesült Államokban talált elefántszerű csont valójában egy kihalt mamut maradványa, és a Paraguayban kiásott nagy emlős csontváz az óriáslajhár-félékhez tartozó Megatherium.
Ő nevezte el a vízben élő hüllőt, a moszaszauruszt és a pteroszauruszok rendjének egyik nemét, a Pterodactylust. Az elsők között állapította meg, hogy a prehisztorikus korban nem az emlősök, hanem inkább a hüllők voltak a domináns fajok. Arról is nevezetes, hogy ellenezte Jean-Baptiste Lamarck és Étienne Geoffroy Saint-Hilaire evolúciós elméleteit. Mivel nem talált bizonyítékot az evolúcióra, azt gondolta, hogy az állatfajok állandóak maradnak és nem változnak meg földi életük során. A kövületek és a létező élőlények közötti különbségeket a katasztrófaelmélettel magyarázta. Azt állította, hogy a kihalt állatokat és növényeket több lokális katasztrófa pusztította el, míg az élő fajok a pusztulás után újonnan fejlődtek ki.
Legismertebb és egyben egyik legjelentősebb műve a 15 kötetes Le Règne Animal . Természettudományi munkásságát már életében is elismerték, 1819-ben főnemesi címet, Franciaország pairje adományoztak neki. Ettől fogva Cuvier bárónak nevezték. Cuvier-t 1818-ban a Francia Természettudományi Akadémia negyven halhatatlanja közé választotta, és az Eiffel-tornyon megörökített nevek listáján szereplő 72 tudós között a nyolcadik helyen szerepel a felsorolásban. Munkásságát többen folytatták, talán a legnevezetesebb követői a svájci születésű amerikai Louis Agassiz és az angol Richard Owen.
Wikipedia
✵
23. augusztus 1769 – 13. május 1832
•
Más nevek
George Cuvier
