„Az életünk olyan, mint a szél, vagy mint a hangok. Létrejövünk, rezonálunk egymással... Aztán elhalványulunk.”

„Miért élünk, ha nem azért, hogy egymás életét könnyebbé tegyük?”

„Apró, halk, de felettébb izgató nyögést hallott. És ez az apró nyögés elegendő volt ahhoz, hogy a hang irányába forduljon, mert tudta, hogy Aleksandra a csábos hang forrása.
A nő az ágy szélén ült, és magát cirógatta, miközben félig leeresztett pillái mögül kacér pillantásokat küldött a férfinak.”

„Figyled meg, hogy a legmerevebb fa törik meg a legkönnyebben, míg a bambusz vagy a fűz a széllel együtt hajlítva marad életben.”

„A végtelen vad réteken
novembert trombitál a szél,
a végtelen vad réteken
zúg-búg a szél,
garaboncásan útra kél
és mindig új haragba fúj,
zúg-búg a szél,
a vad novemberi szél.”

„Nézzük, mi történik itt, ahol senki sincs, ahol semmi se történik, legyen már az, hogy valami itt is történik, hogy valaki itt is van, és akkor legyen vége, legyen csend, lehessen belekerülni a csendbe, vagy legyen más hang, más hangok hangzása, nem életé és halálé, ami bárki élete és halála, csak nem az enyém, lehessen belekerülni a történelembe, hogy aztán ki lehessen kerülni belőle, nem, ennek mind semmi értelme.”

„Szélen pedig csak ordítani lehet, de kormányozni nem.”

„A hívő olyan, mint a friss, zsenge növény; arra hajlik, amerre a szél fújja. De mikor a szél lecsillapul, újra felegyenesedik.”

„Hallottam már semmit, annak nem ilyen hangja van.”

„A szerelem első látásra könnyen érthető; akkor válik csodává, amikor két ember egy életen át nézi egymást.”