„A mélyben, az éjben, a síri setétben, vívjuk sors-csatánk:
bosszuvágyban égve, és mind egyetértve hívjuk a halált.”

„Kádár János érdeklődése a dolgozók iránt, felelősségérzete a sorsukért nem a hivatásos és fizetett politikus, hanem az osztályából kinevelődött, azt haláláig híven szolgáló ember becsületessége volt.”

„Halál mind, amennyit ébren látunk, és mind, amennyit alva: álom.”

„A háború nem művészet, s a csaták sorsát csakis a véletlen dönti el. Két ostoba tábornok közül, akik egymással szemben állnak, az egyiknek szükségszerűen győztesnek kell lennie.”

„Félig ocsúdok a mély
álom alélt zavarából -
elborított, behatárolt
körben a végtelen éj!

Alkonyi fény csak a lét,
béna az érzet, az eszme!
Énem a semmibe veszve,
árnyként foszlana szét!

(...)

Talpra taszít az iszony,
élni, felizzani vágyom,
Isten hív, a világ von,
őket, e fényt akarom!

Így volt, s élek; a lét
máskor alig csepeg, álmos
csermely az árama, ám most
hirtelen árja elért.

Meglepsz néha, halál,
hogyha elomlok az éjben,
de téged idézve, a lényem
újra magára talál.”

„Képtelen vagyok hinni a lélek halhatatlanságában... Ez a sok beszéd a sír utáni személyes létezésről mind tévedésre épül: az élethez való ragaszkodásunkból, a végtől való rettegésünkből fakad.”

„Magyar alkotók sorsa – halálon innen, életen túl – leginkább balsors csak. Küszködéssel, nélkülözéssel, szenvedéssel, nemritkán megaláztatással teli élet, síri koszorúkkal együtt hervadó emlékezés. S ami talán a legfájdalmasabb: közbelenyugvás ebbe, mint valami ősi, másíthatatlan, szükségképpen való rosszba, valóságos nemzeti tradícióba.”

„Akik nem sírnak, nem látnak.”

„A mély gyász, amelyet egy szeretett lény halálakor érzünk, abból a megérzésből fakad, hogy minden egyénben rejlik valami leírhatatlan, valami, ami csak rá jellemző, és ezért teljességgel pótolhatatlan.”

„A lelkem mélyén meg voltam róla győződve, hogy annak, aki ilyen teljes és emberi életet él, erőszak által kell elpusztulnia. Bármikor jön a halál, nem talált volna készületlenül, most sem érne váratlanul.”