„Öld meg a kedveseidet, öld meg a kedveseidet, még ha ez meg is töri az egocentrikus kis firkász szívedet, öld meg a kedveseidet.”

„(…) ha elérkezik majd az idő, mikor az élet útjaitól megfáradt lábaim megállnak végleg, és porba hullik minden, ami én magam voltam, a Dunántúl ezerarcú, szivárványos, kakukkszavas hazájának emlékektől zsongó rétje fogad magába. Ott leborulok majd a kedves földre, beléhullok örök időkre, s a csend engem is elnyel, elringat, s tollam letehetem, fejem lehajthatom végül Szőlőhegy kedves, szép szívére…”

„Sóhajtásomnak ugyan mi haszna?
Ellenem tört az ég itélete.
Miért jár eszemben halott fivérem?
Eltépték tőlem, nem látom sose.

Lelke a honi táj fölött szálldos,
lett a főváros teste nyughelye.
Mi is, kik élünk, meghalunk végül,
jön a halál, s a rothadás vele.
Egy nemzedéknek rövid a léte,
harmat, mit gyorsan öl a nap heve,
alkonyat pírja szilfán, eperfán,
iramodó árny, visszhangzó zene.
Magam se vagyok fém avagy szikla,
csupán egy jajszó – szívem fáj bele.”

„Áldottak azok a szívek, amelyek képesek meghajolni. Azok sosem törnek meg.”

„Tedd azt, amit szíved helyesnek tart - mert mindehogyan kritizálni fognak. Átkozott leszel, ha meg teszed, és akkor is ha nem.”

„Ha valaki, akit szeretünk, hirtelen meghal, az nagy fekete lyukat éget a szívünk lözepébe. E lyuk betömésének leghatásosabb módja, ha elfogadjuk, hogy az illetőt valami ostoba balszerencse érte. Még jobb, ha el tudjuk hinni – talán csak egy kis időre –, hogy valaki vagy valami megfogható a felelős. Ez kisebbíti a lyukat. Ennyit még egy hülye is tud.”

„Az embernek ragaszkodnia kell a szívéhez, mert ha elengedjük, hamarosan a fejünk felett is elveszítjük az uralmat.”

„Ha megtanuljuk megnyitni a szívünket, bárki, még azok is, akik az őrületbe kergetnek minket, a tanáraink lehetnek.”

„Ha életed nem ad örömet másoknak, hogyan is várhatod el, hogy szíved örömet adjon neked?”

„Bizony, furcsának tűnt kissé e szózat,
Keblemet nehéz gyanakvás gyötörte,
Az arcát lesve, szívem összeborzadt.”