„És így, a napsütéssel és a fákon növekvő nagy levelekkel, az az ismerős meggyőződésem támadt, hogy a nyárral az élet újra kezdődik.”

„Az élet a komfortzónád végén kezdődik.”

„Az élet a kétségbeesés másik oldalán kezdődik.”

„Az ősszel együtt az élet is újra kezdődik.”

„Az élet átalakítása a szív lélekteli mosolyával kezdődik.”

„Az ellentmondás visszafelé fordítja az életet. Az élet növekvő folyásának visszafordításást érzékeljük szenvedésnek.(A belső táj)”

„Úgy gondolom, hogy egy normális országban négy évenként nem kezdődik újra az élet.”

„Mert – mint tudod, Uram – tél volt, mikor jöttem,
havas táj… kopasz fák busongtak köröttem.
S azóta is mindig jég-mezőkön jártam.
Utolsó utamra hadd menjek hát nyárban!”

„Amikor még kicsik voltunk, együtt játszottunk a levélbe borult nyári fák alatt; pitypangot szedtünk a mezőn, hogy hazavigyük; egész nap rúgtuk a port az árnyas ösvényeken, dagasztottuk a sarat, élvezettel szórtuk egymásra az őszi leveleket. A kor nem aggasztott bennünket. Az évszakok rendre elhozták ajándékaikat, és nem éreztették velünk, hogy az idő nem múlik nyomtalanul felettünk. Ám a fák közben kidőltek, a mezők és a poros ösvények nyomtalanul eltűntek. És mi lassan elérkeztünk életünk deléhez. Sétálj velem egyet és beszélgessünk el az elveszett időkről, melyek oly élénken élnek emlékeinkben, melyeket szívünk mélyén őrzünk! Az élet most is szép, csak immár más világban élünk, és felismerjük egymás szemében a még mindig bennünk lakozó gyermeket, és elmosolyodunk, mert tudjuk, hogy semmi fontosat nem veszítettünk el útjaink során.”

„Minden szavadban a termő magyar nyár”