„A semmittevés jobb, mint a semmittevéssel elfoglalva lenni.”
Lao-ce38
-604Hasonló idézetek
Szerb Antal (1901–1945) magyar író, irodalomtörténész
Összegyűjtött esszék, tanulmányok, kritikák, III. kötet: Vegyes tárgyú írások
„Az élet az, ami megtörténik veled, miközben azzal vagy elfoglalva, hogy egyéb terveket szövögetsz.”
John Lennon (1940–1980) brit énekes, zeneszerző, a The Beatles gitárosa
Kertész Imre (1929–2016) magyar író, műfordító
Valaki más: a változás krónikája, Budapest, 1997.
reakciója a „kétségbeesett magyar ideológiára”
Corneliu Zelea Codreanu (1899–1938)
jelesül, a lélek erősítésével a keresztény erények által és lélek fölkészülésével a végső megváltásra, a Keresztény Egyház által nyújtott megváltásra, a lehető legtökéletesebb értelemben
A Fészekvezető Kézikönyve (1933)
„Én úgy találom, hogy a baloldal eléggé jobbra van, a jobb pedig egy kicsit balra.”
Serge Gainsbourg (1928–1991) francia költő, zeneszerző, énekes, színész, filmrendező
„Jó, jobb, legjobb. Ne pihenj, míg a jó jobbá nem válik, és a jobb a legjobbá.”
Szent Jeromos (345–420) teológus, egyházatya, egyháztanító és fordító