„A költészet olyan a próza mellett, mint tánc a séta mellett.”

„A tánc kedvelése egy bizonyos lépés volt a szerelem felé.”

„A puha léptek vad-ritmusú sodra
szűk körbe vontan, amint elakad,
pörgő tánccá lesz, oly’ Centrumtól vonzva,
hol megbénult egy gigász-Akarat.”

„Én és az emberek szétválaszthatatlanul egyek. De ezt csak akkor élem meg, ha van középpontom: ha én Én vagyok. Csak akinek van közepe, tud másokkal táncot járni! Nem szédül bele a forgásba, s tudja, mikor kell a másikat elengedni s mikor átölelni. Mikor kötni és mikor oldani. Mikor nyitni és mikor zárni. Mikor kell igent és mikor nemet mondani.”

„Az utcasarkon állnak csapatokban,
öklük a rongyos kabátból kilóg.
A sapka szemükben. Eső zuhog.
S nyakig vannak fertőben és piszokban.

Luxusszállodák rózsával kirakva,
s mindenki ujjong, ha a tánc pereg.
Pénz után kap a koldus rossz kalapja,
s imával étet az Üdvhadsereg.”

„Egyszer könnyű lesz a sors megint...
teli kézzel alkotunk egészet.
táncra kelnek újból szavaink,
s napjaink az életre megérnek.

Kiskocsmában üldögélünk úlra,
ránk borulnak sűrü gesztenyék.
belenézünk majd az étlapokba,
s künn az éjben száz lampion ég...”

„A nyelv olyan, mint az ég íve a maga egymásbafutó színeinek gyönyörű játékával. Elbontja a szép játékot, aki a színeket a magok nemeire akarja osztani. Hadd játsszák játékokat itt is a törvény, szokás, analógia, eufónia, ízlés, régiség, újság, magyarság, idegenség, hideg józanság s poétai szállongás, s hagyjuk a cirkalmat és lineát máshová.
(…)
Jól és szépen az ír, aki tüzes ortológus és tüzes neológus egyszersmind, s egyességben és ellenkezésben van önmagával. Hamisan lépni a táncban csak annak szabad, aki táncolni igen jól tud, és akit a grácia látatlanul lebeg körül. S mi szabad az írónak ezen iskola értelme szerint? A fentebb nemben mindaz, amit a minden nyelvek ideálja megkíván, a magyar nyelv természete (örök szokása s törvénye) világosan nem tilt, a régi és újabb klasszikusok által nevelt ízlés még javasol is, s a szükség múlhatatlanul parancsol.”