„Az elfoglaltságot általában néhány kritikusan fontos, de kellemetlen cselekvés elkerülésére szolgáló útmutatásként használják.”

„A szerelem a közembernek elfoglaltság, a harcosnak szórakozás, az uralkodónak üdülés.”

Bonaparte Napóleon (1769–1821) francia tábornok, hadvezér, politikus, császár

„A barátság a legnagyobb örömök forrása, és barátok nélkül még a legkellemesebb elfoglaltságok is unalmassá válnak.”

Aquinói Szent Tamás (1225–1274) középkori filozófus és teológus

„Szerelem behódol az elfoglaltságnak. Ha ki szeretnél lépni a szerelemből, foglald el magad és akkor biztonságban leszel.”

Publius Ovidius Naso könyv Remedia amoris

„Az igazi költő az érző ember, aki ki tudja fejezni magát. A szinte hivatásszerűen érző ember. Az, aki szükség esetén sokat, talán mindent feláldoz a hasznos elfoglaltságokból, csak hogy kimunkálhassa érzelmi kultúráját, és megformálhassa azt, ami benne zajlik.”

Szabó Lőrinc (1900–1957) magyar költő, műfordító

„Ahogyan a kincsek a földből kerülnek elő, úgy az erény a jó cselekedetekből, a bölcsesség pedig a tiszta és békés elméből. Az emberi élet útvesztőiben való biztonságos járáshoz a bölcsesség fényére és az erény útmutatására van szükség.”

Buddha (-563–-483 i.e.) ókori bölcs, a buddhizmus meghatározó alakja

„Légy hű önmagadhoz, segíts másokon, tegyél minden napot a mesterműveddé, a barátságot tedd szép művészetté, igyál mélyen a jó könyvekből - különösen a Bibliából, építs menedéket az esős napok ellen, adj hálát az áldásokért és imádkozz minden nap útmutatásért.”

John Wooden (1910–2010)

„A moszkvai pártbizottságon végzett munkám idején is elég gyakran volt lehetőségem Sztálinnal érintkeznem, hallgatni őt, sőt, közvetlen útmutatásokat kapni egy vagy más kérdésekben…El voltan bűvölve Sztálintól, figyelmességétől, gondoskodásától…Minden amit Sztálintól hallottam és láttam, lenyűgözött engem, Sztálin vonzerejének teljesen a hatása alá kerültem…”

Joszif Visszarionovics Sztálin (1879–1953) a Szovjetunió diktátora

„A jobbágyokat felszabadították - erről is sokáig olyan képzelmem volt, mint általában a magyar nemzetről. Valahol messze történt, egy boldog tájon, semmi esetre sem ott, ahol én éltem. A jobbágyok megkapták a földet, maguk urai lettek, szabad polgárai e honnak… Hogy történhetett mégis, hogy ameddig az én tekintetem és képzeletem terjedt, körülöttem a határ mindenfelé egy-egy ismeretlen, a középkori váruraknál is titokzatosabb hatalmasságé volt, akinek nagynéha csak követei látogattak el a négyesfogaton a kastélyba? A nép dermedten hajlongott, süvegét kapkodta, nem látszott se függetlennek, se szabadnak… Ezeket mért nem szabadították föl? Izgatottan kezdtem keresni a hibát, nehezen akadtam rá. Amire rájöttem, nagyrészt a magam ösztöne után jöttem rá, útmutatást, forrásművet alig leltem. A puszták népe s a vele egyanyagú zsellérség, mint a Karsztok bujkáló patakja merül fel a magyar történelemben, meglepetést, elismerem, nem kellemes meglepetést okozva. Megírta történetüket valaki - a fél ország művelőinek történetét?”

Illyés Gyula (1902–1983) magyar költő, író, drámaíró, műfordító, lapszerkesztő, országgyűlési képviselő, az MTA és a DIA tagja