„Üvegcsék, illatok, kép, márvány, drága köntös,
nehéz brokáttal átszövött
lehulló dús szövet, mely nagy redőket öntöz,
és kéjes bútorok között,

hol a langyos szoba, fülledve mint üvegház,
veszélyes tikkadásba zár,
s hol csokrok porcelán sírjaiból meleg láz,
a végső sóhajpára száll,

egy fejetlen tetem önti vére folyóját,
élénk piros, csörgedező
vérét a vánkoson s a szomjas takarón át,
mely issza, mint aszú mező.”

„Te hol szánkóztál ilyen nagyon kemény, tavaszi meleg időben?”

„Švejk meleg, baráti pillantása lehetetlenné tett minden erőszakos fegyelmezést.”

„Azután már nem mozdult semmi, csak a hold világított egykedvűen. Csupán az örök álmok birodalma, a csillagfényes égbolt nézegette magát az ablakok fényesen csillogó tükrében és álombéli ábrákat lehelt rájuk. A csend szétterült. Nyugalmas és mély lett. A város a hátára vette az éjszaka koromfekete, csillagporos takaróját. A titkokat suttogó hold felragyogott még egyszer, majd magára húzott egy puha felhőt, nyugovóra tért…”

„Körünkben fonák pártoskodások űzik dulongásaikat. (…) Nem hon és mesterség szeretete az, ami embereinket a dulásokra ragadozza, hanem szilaj tűz, neveletlenség, éretlen gőg. Ha a vázakat döntik, azzal nem gondolok; még örvendek neki; de azt tenni méltósággal illik, nem vadsággal. Hol a Kritikai Lapokban legkisebb nyoma a szív meleg érzéseinek? Pedig a kritika ki nem zárja a szívet…
(356. oldal.)”

„És száll az idő, és száll az idő, és szállnak az évek, száz év, kétezer év, és zúgnak a távoli partok, zúgnak a kis meg a nagy kikötők, mert nagy a hír, ami hírlik: nincs Ilion csupakő peremén csak szürke ebeknek sokasága és senki kívülük. Járnak a szürke kutyák, hegyes orruk zöld holdra meresztik, hosszú sírással sírnak, mert senki a parton nincs kívülük, csak a csend meg a kő meg a por a magánnyal. És aki arra halad, hogy tudná, mit takar itt el, mit fed a por, miféle nyomot, két talp puha rajzát.”

„A törött porcelán tovább tart, mint az ép.”

„Az osztjákok vér-színnek nevezik a pirost és fű-színnek a zöldessárgát. A kék festéket mostanában az oroszoktól vették, így azt orosz névvel nevezik. A sötétpirosat mi is veresnek nevezzük, a vérhez hasonlítjuk.”

„Egyes kifejezéseink - tűzről pattant menyecske, hamvába holt öregember - és egyes szavaink jelentésköre is elárulják a tűz-szimbólum ősiségét és eredeti jelentését. […] A tűz nagyon szemléletes, nagyon reális képe a léleknek.”

„Egy szoba könyvek nélkül olyan, mint egy test lélek nélkül.”