„Üvegcsék, illatok, kép, márvány, drága köntös,nehéz brokáttal átszövöttlehulló dús szövet, mely nagy redőket öntöz,és kéjes bútorok között,hol a langyos szoba, fülledve mint üvegház,veszélyes tikkadásba zár,s hol csokrok porcelán sírjaiból meleg láz,a végső sóhajpára száll,egy fejetlen tetem önti vére folyóját,élénk piros, csörgedezővérét a vánkoson s a szomjas takarón át,mely issza, mint aszú mező.”Charles Baudelaire (1821–1867) francia költő, esszéíró, kritikusIdézetek verseiből, Gyönyörök mártirja