„Te hol szánkóztál ilyen nagyon kemény, tavaszi meleg időben?”

„A nehéz idők sosem tartanak, de a kemény emberek igen.”

„Volt idő, amikor én is olyan voltam, mint te most. De amilyen én most vagyok, olyan te sose leszel.”

„Ég csillaga csillog körülöttünk, s ha a hold
felsüt, ki ragyog más sugarában? Te meg én.
Nincs én, se te, együtt a gyönyörben szabadon,
őrült dadogásban, de vidáman, te meg én.”

„Hol van a szóda, hová tűnt, hol van a vers, amit írtam?
Hol van a tegnapi kedvem, a fröccsnek jó szaga hol van?
Lustán fekszem az ágyban a dunyhák dús melegében,
kint már vijjog a szél, nyila röppen az őszi időnek,
ám még nyílnak a rózsák, nyílnak a kerti virágok,
éjből jönnek, s tűnnek a sűrű ködbe a lányok.
Némán nézem. Bántja a lelkem rengeteg emlék:
csöndes eső mind bennem, foszló szívbeli bánat.
Hol van a szóda, a bor meg az asszony, hol van az éltem?
Fel-feljajgat a régi szerelmek gyásza a vérben.”

„Akár kemény, akár puha az óra, nincs jelentősége, az a fontos, hogy pontosan mutassa az időt.”

„Szabad gondolkodó ember, hogy hiheted, hogy csak te vagy az - itt, hol minden csupa élet? Szabadságod a te erőid közt itélhet, de döntéseden a világ kívül reked.”

„Fent a hegyen fénylik az idegosztály.
Tavasszal még te is ott fent napoztál -
s most, mint árnyék lebeg a zárt osztályon:
Hitted-e, hogy Isten így kirostáljon?”

„Tavaszt zengnek a madárkák.”

„Ó, Taizé, ez a kis tavasz!”