„De hát esendők vagyunk, olykor akaratlanul is megszeretjük a bűnöst.”

„Ki hát a nagyobb bűnös, erre feleljen, az-e aki kölcsönképp is megszerzi a pénzt, ha szüksége van rá, vagy az, aki akkor is oroz, ha azt sem tudja, mihez kezdjen a lopott pénzzel?”

„Hát… vannak dolgok, amikhez képest mi mindketten semmik vagyunk, és olyanok is, amikhez képest mindenki semmi.”

„De hát nem mi döntjük el, hogy mikor éljünk. Mi csak abban dönthetünk, mi a teendő, ha már itt vagyunk.”

„Ha nem szerelmet, akkor hát mit érzek?
És ha szerelem ez, minő, miféle?
Ha jó, miért van oly halálos éle?
Ha rossz, e gyötrelem miért oly édes?”

„Azok vagyunk, aminek kiadjunk magunkat, így hát vigyáznunk kell, minek adjuk ki magunkat.”

„Az a nőnek joga, hogy férjét védje, még ha bűnös is…”

„Szót se szólj mások bűneiről, míg önmagad is bűnös vagy!”

„…A létezés egy furcsa, kiismerhetetlen kaland. Nem értem, talán már soha nem is fogom megérteni, hogy miért vagyunk itt a földön, mi hajtja igazán az embert ennek az olykor csodálatos, olykor elrémítő utazásnak a megtételéhez, amit életnek nevezünk. Valójában oly keveset értünk, ismerünk magunkból, a világból.”

„Menjetek hát, vannak más világok is, mint ezek.”