„Nem hiszem, hogy a múltnak hatalmában állna, hogy iszonyatos, halott kezeit kinyújtsa az élők felé. Mondtam akkor. Ma már azonban valamivel idősebb vagyok.”
Christine (1983)
Stephen King343
amerikai író 1947Hasonló idézetek
„Egy halott dolog is tud az árral úszni, de csak egy élő képes árral szemben.”
Gilbert Keith Chesterton (1874–1936) angol író, filozófus, teológus
Idézetek forrás nélkül
„Aki a múltat irányítja, az irányítja a jövőt is, aki a jelent irányítja, annak kezében van a múlt.”
George Orwell (1903–1950) angol író, kritikus, újságíró
Hvang Szunvon (1915–2000)
Fidel Castro (1926–2016) kubai kommunista politikus
Ha nem mondod meg, amit ő nem akar elárulni, kitépjük a másik szemét is.” A leány, aki pedig mindennél jobban szerette bátor testvérét, méltósággal válaszolta: „Ha kitéptétek egyik szemét, és nem mondott semmit, én mégúgysem beszélek.” Az őrmester és a katonák elmentek, de később visszatértek, és égő cigarettával sütögették a lány karját, míg végül dühösen azt mondták neki: „Már nincs vőlegényed. Őt is megöltük.” Santamaría rendíthetetlen nyugalommal válaszolta: „Ő nem halt meg. Aki a hazáért halt meg, örökké él.”