„Minthogy az emberi dolgok nem örökkévalók, hanem kezdetüktől fogva utolsó pillanatig mindig lejtőn haladnak, különösen pedig az emberi élet, bizony Don Quijote sem kapott olyan kiváltságot az égtől, hogy élete folyását feltartóztathatta volna; az ő vége is eljött, ütött utolsó órája, mégpedig akkor, amikor a legkevésbé gondolta volna.”

„A legkevésbé hiábavaló műveket azok az emberek alkották, akik a legjobban látják minden dolgok hiábavalóságát.”

„Az élet kiváltsága, hogy az vagy, aki vagy.”

„Az ínyencség az ember kizárólagos kiváltsága.”

„Csak a nagy emberek kiváltsága az, hogy nagy hibáik legyenek.”

„Végül is, miért akarnának a hétköznapi emberek a végről elmélkedni, különösen, ha látjuk, milyen állapotban vannak azok, akik ezt teszik?”

„Az ellentmondás visszafelé fordítja az életet. Az élet növekvő folyásának visszafordításást érzékeljük szenvedésnek.(A belső táj)”

„Az ember halad botorkálva is, nem olyan jól, mintha nem botorkálna, lassabban persze, de halad.”

„Mindig is úgy gondoltam, hogy az emberek cselekedetei a gondolataik legjobb tolmácsolói.”

„Mindig dobja el a csalit; mert abban a tóban, ahol legkevésbé számít majd rá, halak lesznek.”
Casus ubique valet; semper tibi pendeat hamus Quo minime credas gurgite, piscis erit.