„A hála legritkább tünemények közé tartozik, szintúgy egyes személyekben mint a nép sokaságában. (…) Minden jó, amit más az emberiséggel teszen, reád is, mint emberre háramlik; azért tégy jót te is, hogy tetteid az egészre s az egész által az egyesekre jótékonyan háramoljanak. (…) Háláért tenni jót, uzsorástól is kitelik. Mert ki tettéért valamit kíván, nem csuda, ha annak mértékét is meghatározza, s tettére tetszés szerint tesz kamatot. Az ily tevő, legtöbbször csak hálátlant csinál, s később bűnösnek hiszi maga iránt az emberiséget, s annak gyűlölésére szívét teljes joggal véli felhatalmazottnak.”

Parainesis

Forrás Wikiquote. Utolsó frissítés 2021. június 3.. Történelem
Témakörök
emberek , hála , szív , tea , jog , nép , hál , mérték , emberiség , köz , személy , közzé , ember
Kölcsey Ferenc fénykép
Kölcsey Ferenc 22
magyar költő, politikus és nyelvújító, az MTA rendes tagja,… 1790–1838

Hasonló idézetek

Alekszandr Szolzsenyicin fénykép
John Stuart Mill fénykép
Teréz anya fénykép
Selye János fénykép
Bertolt Brecht fénykép

„A nagy emberek esznek is, meg isznak,
a bendőjük tömik.
Tetteiket hallgatja a szegény nép,
s szintén csak eszik-iszik.
Tellér Gyula fordítása”

Bertolt Brecht (1898–1956) német drámaíró, költő, író, rendező, a 20. századi színház egyik megújítója

A nagy emberekről (2.)

F. Scott Fitzgerald fénykép
Kármán Tódor fénykép
Mark Twain fénykép
Al Capone fénykép
Moldova György fénykép

Kapcsolódó témák