„Lírai szókincse párhuzamosan változik az epikaival, a parázsló indulatok tragikus objektivitássá szelídülnek, tektonikus mozgásrendszere más lesz, a rezgések e korszakban nem a szülés teremtő rángását, de az agónia görcseit közvetítik: Lakatos magánéletének csolnakán nemcsak ő maga, a fasizmus hánykolódik. Az Auschwitzig üldözött és örökre siratott lány figuráját tárgyilagossá merevedett részvéte kitörölhetetlenül olvasói emlékezetébe vési. Lakatos nem saját vesztesége miatt sír, hanem a megsértett humánumért.”

„Azért szenteltem szabad időm javát ennek a könyvnek, mert úgy érzem, és úgy remélem, hogy ha becsületesen és a részletekre kiterjedően beszámolok életemről, akkor ez a tárgyilagos olvasó számára társadalmi szempontból is értékes dokumentum lehet.”

„A dolgok nem változnak; mi változunk.”

„A halál nem a legnagyobb veszteség az életben. A legnagyobb veszteség az, ha meghal bennünk valami, de mi tovább élünk. Soha ne add meg magad!”

„Nincsenek könnyek az íróban, nem lesznek az olvasóban sem. Nincs meglepődöttség az íróban, nem lepődik meg az olvasó sem.”

„A veszteség nem más, mint változás, és a változás a természet öröme.”

„Nincs szükségem egy olyan barátra, aki változik, amikor én változom, és aki bólint, amikor én bólintok; az árnyékom azt sokkal jobban csinálja.”

„Leginkább a veszteség tanít bennünket a dolgok értékére.”

„A kert mindig veszteségek sorozata, amelyek szemben állnak néhány diadallal, mint maga az élet.”

„Ez itt a halló fiúk, halló lányok. Szeretettel köszöntök minden halló fiút és ló lányt! …izé halló lányt.”