„A boldog élet lehetetlen; a legtöbb, amit kívánhat az ember, az a heroikus életút. Heroikus életet él az az ember, aki mindenfajta nemes ügyért áldozatos, kemény küzdelmet folytat és végül győzelmet arat, ám rosszul fizetik vagy egyáltalán nem is fizetik meg.” (Schopenhauer) Az ilyenféle heroikus életút, a közben véghezvitt önsanyargatással együtt, persze a legkevésbé sem felel meg azok erről alkotott nyomorúságos fogalmának, akik a legtöbbet fecsegnek róla, ünnepélyeket rendeznek nagy emberek emlékére és tévesen hiszik, hogy a nagy ember éppen úgy nagy, ahogyan kicsik ők, tehát valami ajándék révén, és saját kedvtelésre, mintegy szórakozásból, vagy mintha valami mechanikus kényszer kényszerítené e belső kényszer ellenében vak engedelmességre; tehát aki nem kap ilyen ajándékot, vagy nem érzi a kényszert, az éppúgy joggal kicsi, ahogy az említett ember nagy.”

Idézetek műveiből, Forrás nélküli idézetek

Forrás Wikiquote. Utolsó frissítés 2023. szeptember 27.. Történelem
Friedrich Nietzsche fénykép
Friedrich Nietzsche 75
német filozófus 1844–1900

Hasonló idézetek

Friedrich Nietzsche fénykép

„A boldog élet lehetetlen; a legtöbb, amit kívánhat az ember, az a heroikus életút. Heroikus életet él az az ember, aki mindenfajta nemes ügyért áldozatos, kemény küzdelmet folytat és végül győzelmet arat, ám rosszul fizetik vagy egyáltalán nem is fizetik meg.”

Friedrich Nietzsche (1844–1900) német filozófus

(Schopenhauer) Az ilyenféle heroikus életút, a közben véghezvitt önsanyargatással együtt, persze a legkevésbé sem felel meg azok erről alkotott nyomorúságos fogalmának, akik a legtöbbet fecsegnek róla, ünnepélyeket rendeznek nagy emberek emlékére és tévesen hiszik, hogy a nagy ember éppen úgy nagy, ahogyan kicsik ők, tehát valami ajándék révén, és saját kedvtelésre, mintegy szórakozásból, vagy mintha valami mechanikus kényszer kényszerítené e belső kényszer ellenében vak engedelmességre; tehát aki nem kap ilyen ajándékot, vagy nem érzi a kényszert, az éppúgy joggal kicsi, ahogy az említett ember nagy.
Idézetek műveiből, Forrás nélküli idézetek

Abraham Lincoln fénykép

„A legtöbb ember olyan boldog, amennyire elhatározza magát.”

Abraham Lincoln (1809–1865) amerikai jogász, politikus, az Amerikai Egyesült Államok 16. elnöke (1861-1865)
Coluche fénykép

„Az embert nem a szerint fizetik, amennyit ér, hanem amennyit jövedelmez.”

Coluche (1944–1986) francia színész, humorista

Neki tulajdonított idézetek

Oscar Wilde fénykép
Hunter S. Thompson fénykép
Thomas Alva Edison fénykép
Carl Gustav Jung fénykép
Mary Kay Ash fénykép
Ernest Hemingway fénykép

Kapcsolódó témák