Idézetek az ételről és az italról

„Ha te nem szeretsz nem szerettek engem ha téged nem szeretlek nem szerettem.”

„Mi az értelme a létezésünknek és mi az értelme egyáltalán az élőlények életének? Erre a kérdésre válaszolni tudni nem egyéb mint vallásosnak lenni. Te azt kérded: van egyáltalán értelme ezt kérdezni? Mire én azt felelem: aki saját és embertársai életét értelmetlennek találja, az nemcsak boldogtalan, hanem arra is alig képes, hogy éljen.”

„Ó, te boldogtalan, hát nem tudod, hogy tisztító szertartások révén a bűneidtől ugyanúgy nem szabadulsz meg, mint a helyesírási hibáidtól?”

„Nem tisztelem, de viszont szeretem a történelmet. Érzelmileg, mélyen, szenvedélyesen. Úgy szeretem, mint Olaszországot. Mint a teát. Mint az alvást. Az otthonom a történelem. Vagy talán még inkább az emigrációm földje.”

„Olyan emberekről akarok írni, akiket szeretek, és akiket egy általam kigondolt, fiktív világba helyezek bele, és nem abba a világba, amelyben élünk, mert a mi világunk nem egyezik az elképzeléseimmel. Oké, át kellene alakítanom az elképzeléseimet; lemaradtam, a valósághoz kellene alkalmazkodnom. Soha nem alkalmazkodtam a valósághoz. Erről szól a sci-fi. Aki a valóságra kíváncsi, olvasson Philip Rothot; olvassa a New York-i irodalmi elit kanonizált szerzőit. […] Ezért szeretem a sci-fit, ezért szeretem olvasni, ezért szeretem írni. A sci-fi író nem csupán a lehetőségeket látja meg, hanem a legvadabb lehetőségeket. Nem csupán arról van szó, „mi lenne, ha?”. Arról van szó, hogy „Te jóságos Isten, mi lenne, ha?””

„Például ha valaki franciául tanul, az az apjának a kára, mert neki kell fizetni a tanárt.”

„Ó, te, Világ köztársasága, ma még csak fény az éjszakába holnapra te leszel a nap.”

„A ház asszonyát mindig biztosítani kell arról, hogy a kávé nagyszerű volt, a ház urát pedig, hogy a legjobb likőrt választotta.”

„Ha társad szemében nem látod meg életed mélyebb, sokszor kellemetlen igazságát, vagyis ha nem őszinte tükör, akkor ő nem a te igazi párod.”

„Te, ha nem lenne ilyen erős mezőgazdaságunk, olyan ipari ország lennénk, hogy arról koldulnánk.”

„A filozófia túlságosan elviselhetetlen, s ez a legnagyobb hiányossága. Hiányzik belőle a pátosz, az alkohol, a szerelem. Mi a művész? Egy ember, aki mindent tud – de ezt nem tudatosítja. Hát a filozófus? Egy ember, aki a tudatossággal él, de nem tud semmit”

„A drog száz halálesetet okozott a múlt évben, az alkohol ötvenezret! Jól válassz, cimbora!”

„Ültess egy fáradt embert egy kiadós étel elé, erőlködve megeszi és lehet, hogy jobban érzi magát. Adj neki egy pohár bort, vagy alkoholt, azonnal a legjobb formába kerül, s szemed láttára újraéled.”

„Ne felejtse el, hogy én az alkohollal sokkal jobb vásárt csináltam, mint ő velem.”

„Sovány, már megint röhögsz, te. Amire én elkezdek fogyni, te már rég emlékmű leszel, ha akarod tudni.”

„Arkhimédész, bár fölényes és nemes szellemű férfiú volt, s az elméleti tudományok olyan káprázatos gazdagságával rendelkezett, hogy tudásával nem is az emberi, hanem szinte az isteni értelem és bölcsesség hírnevét szerezte meg magának, semmit nem volt hajlandó írásban megörökíteni, mert a mechanikára alapozott mesterséget, amely az élet szükségleteinek szolgálatában állt, nemtelennek és közönségesnek minősítette. Becsvágyát csak azok a tudományok elégítették ki, amelyekben a szép és tökéletes nem vegyül a szükségessel. Úgy gondolta, hogy ezek a tudományok nem hasonlíthatók össze a többiekkel, mert bennük a tartalom versenyre kel a bizonyítással: az előbbi nyújtja a nagyságot és a szépséget, az utóbbi a szabatosságot és a meggyőző erőt. A geometriában ugyanis nem akadt egyetlen nehezebb és fogasabb kérdés sem, amelyet ne a legegyszerűbben és a legvilágosabban fejtett volna ki. Ezt egyesek természet adta tehetségének, mások rendkívüli szorgalmának tulajdonítják, bár úgy tűnt fel, hogy fáradság nélkül és könnyedén oldott meg minden feladatot. Ha valaki hiába kereste valamely probléma megfejtését, Arkhimédész könnyedén és rövid úton elsegítette a bizonyítékokhoz. Nyugodtan elhihetjük hát, amit mesélnek róla, hogy, mintha egy szirén varázslata alatt lett volna, megfeledkezett az evésről, ivásról és teste ápolásáról, és ha nagy keservesen elhurcolták, hogy fürödjék meg és kenje be a testét olajjal, a tűzhely hamujába geometriai ábrákat rajzolt, és a testén mértani vonalakat húzgált olajos ujjával; látszott rajta, hogy leküzdhetetlen szenvedély rabja és valósággal a Múzsák foglya. És ez az ember, aki oly sok nagyszerű találmányt mondhatott magáénak, állítólag azt kérte barátaitól és családja tagjaitól, hogy halála után állítsanak egy gömböt tartalmazó hengert a sírjára, s írják fel rá azt a viszonyt, amely a körülvevő nagyobb test és a benne foglalt test között fennáll.”

„A fénytől kérdé egykor az erő:
Mondd, nem unatkozol, semmittevő?
Mit én építek vagy, ha kell, lerontok,
Te csak szemléled s nincsen semmi dolgod…
S felelt a fény: Hol én hiányzom, ottan
Erő hiába működik: kaosz van.”

„Rommel, te zseniális barom! Olvastam a könyvedet!!!”

„Te, 'sti a feleségeddel hogyan csináljátok? Te vagy felül? – Nem, úgy tériszonyom van. – S'allú'? – Úgy meg fulladok. – S'ódarrú?”