„A megbízhatóság a kis kötelességek végrehajtásában ad nekünk erőt, hogy nehéz elhatározásainkban támogasson, amelyek végrehajtására az élet naponta kénpzerít majd.” Paramahansza Jógánanda (1893–1952) Jogi és guru Élet
„A Forradalmi Kormányzótanács megbízott azzal, hogy úgy a fronton, mint a front mögött a rendet és a fegyelmet biztosítsam. Feladatom megvalósítására rendelkezésemre áll minden eszköz, és én élni is fogok ezekkel az eszközökkel, ha ennek szükségessége merülne fel. Nem hinném, hogy ezeket az eszközöket a keleti hadsereg katonáival szemben alkalmazni kényszerülve lennék, mert megvagyok győződve arról, hogy a hadseregnek minden katonája át van hatva attól a tudattól, hogy a proletariátus hatalma és ezzel együtt a proletariátus egész léte, jövendő boldogsága veszélyben forog. […] A proletariátus osztályellenségeihez, a burzsoáziához nem fordulok semmiféle kérelemmel, csak azt szeretném, ha ezeket a szavakat vésné az emlékezetébe: aki a proletariátus hatalma ellen emeli fel kezét, aki nyílt vagy rejtett úton ellenforradalmat szít vagy elősegít, illetve elhallgat, aki a Forradalmi Kormányzótanács és a Hadsereg Főparancsnokság minden rendelkezését végre nem hajtja, az a saját halálos ítéletét írja alá. Az ítélet végrehajtása a mi feladatunk. És a rend fenntartására, minden ellenforradalmi megmukkanás csírájában való elfojtására nem fogok visszarettenni semmiféle eszköztől.” Szamuely Tibor (népbiztos) (1890–1919) kommunista politikus, újságíró Szín , Feladatok , boldogság , Út
„… a jó szándéknak már a kimondása is nehézzé, sőt nagyobbrészt lehetetlenné teszi a végrehajtását.” Lev Nyikolajevics Tolsztoj (1828–1910)