Vlagyimir Nyikolajevics Vojnovics idézet

Vlagyimir Nyikolajevics Vojnovics , orosz író, költő, drámaíró; többek között az Ivan Csonkin közlegény élete és különleges kalandjai c. remekmívű regény szerzője.

Zűrzavaros gyermekkor és ifjúság után Moszkvában kötött ki. Iskoláit is több helyen végezte. Felsőfokú iskolába többször felvételizett hol sikeresen, hol sikertelenül, de egyet sem fejezett be. A legkülönbözőbb helyeken dolgozott és négy évig volt katona.

Főiskolai hallgatóként, a kazahsztáni szűzföldeken dolgozva kezdett novellákat írni. A Csonkint 1963-ban kezdte el. Első fejezetei szamizdatban jelentek meg, így rövidesen Nyugatra kerültek. Az írót ettől kezdve üldözték. 1973-ban a cenzúrát gúnyosan elítélő nyílt levelet írt Szolzsenyicin mellett. Ekkor kizárták az Írószövetségből.

1980-ban elhagyta a Szovjetuniót. Ezt követően megfosztották az állampolgárságától . Tanított a Princetoni Egyetemen, majd Münchenben telepedett le.

Magyarul a Csonkin előtt csak néhány novellája jelent meg. Wikipedia  

✵ 26. szeptember 1932 – 27. július 2018   •   Más nevek Vladímir Voinóvich, Vladimir Vojnovič, Wladimir Nikolajewitsch Woinowitsch, Vladimir Voïnovitch
Vlagyimir Nyikolajevics Vojnovics fénykép
Vlagyimir Nyikolajevics Vojnovics: 12   idézetek 11   Kedvelés

Vlagyimir Nyikolajevics Vojnovics híres idézetei

„A munka nemesít. Persze, attól függ, kit.”

Iván Csonkin közlegény élete és különleges kalandjai

„A részeg embert az Úristen egy kicsit oltalmába fogadja.”

Iván Csonkin közlegény élete és különleges kalandjai

„Még az is lehet, hogy franciául is tud.”

Iván Csonkin közlegény élete és különleges kalandjai

„Ne felejtsd el, állandó megfigyelés alatt állsz.”

Iván Csonkin közlegény élete és különleges kalandjai

„Ne siess a parancsot teljesíteni, előfordulhat, hogy visszavonják.”

Iván Csonkin közlegény élete és különleges kalandjai

„Mostanság még a hülyék is okosak lettek.”

Iván Csonkin közlegény élete és különleges kalandjai

Vlagyimir Nyikolajevics Vojnovics Idézetek az emberekről

„Rém okos ember… úgy válaszol, hogy egy mukkot se érteni. Biztos felsőfokú végzettsége van.”

Iván Csonkin közlegény élete és különleges kalandjai

„Az ember akármit megcsinál, csak ne legyen kötelező.”

Iván Csonkin közlegény élete és különleges kalandjai

Hasonló szerzők

Lev Davidovics Trockij fénykép
Lev Davidovics Trockij 20
orosz marxista politikus
Marina Ivanovna Cvetajeva fénykép
Marina Ivanovna Cvetajeva 4
orosz költő és író
Anna Andrejevna Ahmatova fénykép
Anna Andrejevna Ahmatova 2
orosz költőnő
Bohumil Hrabal fénykép
Bohumil Hrabal 10
cseh író
Nagíb Mahfúz fénykép
Nagíb Mahfúz 6
egyiptomi író
Romain Rolland fénykép
Romain Rolland 2
francia író
Stephen King fénykép
Stephen King 343
amerikai író
Antoine de Saint-Exupéry fénykép
Antoine de Saint-Exupéry 21
Francia író
Arthur C. Clarke fénykép
Arthur C. Clarke 2
angol író, mérnök