Sarah Michelle Gellar idézet

Sarah Michelle Prinze amerikai színésznő, producer és vállalkozó.

Négyéves korában felfedezte fel őt egy ügynök, neki köszönhetően debütált az An Invasion of Privacy című tévéfilmben. A színészi hírnevet 1993-ban hozta el számára az All My Children című szappanopera, mellyel 1995-ben Daytime Emmy-díjat nyert legjobb fiatal színésznő drámasorozatban-kategóriában.

Világhírnévre a Buffy, a vámpírok réme című sorozattal tett szert, kiérdemelve egy Golden Globe-jelölést. Bevételi szempontból sikeres filmjei közé tartozik az 1997-es Tudom, mit tettél tavaly nyáron és a Sikoly 2. című horrorfilmek, a Kegyetlen játékok , a Scooby-Doo – A nagy csapat , a Scooby-Doo 2. – Szörnyek póráz nélkül és az Átok. Egyéb, fontosabb filmjei közt található A káosz birodalma és a Lélegzet . A televízió képernyőjén 2011 és 2012 között feltűnt a Ringer – A vér kötelez című sorozatban , illetve az Eszementek című szituációs komédiában is. 2019-ben vendégszerepet kapott az Agymenők fináléjában is, amelyben önmagát alakította.

2015-ben többedmagával megalapította a Foodstirs nevű, sütéssel kapcsolatos termékeket forgalmazó élelmiszergyártó és e-kereskedelmi startup céget. 2017-ben szakácskönyvet adott ki Stirring Up Fun with Food címmel.

2002 óta Freddie Prinze Jr. színész felesége, két gyermekük született. Wikipedia  

✵ 14. április 1977
Sarah Michelle Gellar fénykép
Sarah Michelle Gellar: 1 idézet0 Kedvelés

Sarah Michelle Gellar: Idézetek angolul

“Just because you donate sperm does not make you a father. I don't have a father. I would never give him the credit or acknowledge him as my father.”

Sarah Michelle Gellar

TVGuide.com, February 19, 2000 http://web.archive.org/20011114053556/www.eonline.com/News/Items/0,1,8955,00.html

Hasonló szerzők

Angelina Jolie fénykép
Angelina Jolie33
amerikai színésznő, filmrendező, forgatókönyvíró None
Kobe Bryant fénykép
Kobe Bryant7
amerikai olimpiai bajnok kosárlabdázó None
Tom Hiddleston fénykép
Tom Hiddleston7
Angol színész None
Johnny Depp fénykép
Johnny Depp17
Amerikai színész None
Dan Brown fénykép
Dan Brown5
amerikai regényíró, művészettörténész None
Chuck Palahniuk fénykép
Chuck Palahniuk1
amerikai regényíró, esszéíró None
Barack Obama fénykép
Barack Obama18
amerikai jogász, politikus, az Amerikai Egyesült Államok 44… None
Axl Rose fénykép
Axl Rose9
None
Lil Peep fénykép
Lil Peep4
amerikai rapper None