Roger Waters idézet

George Roger Waters angol énekes, basszusgitáros és zeneszerző. Leginkább a Pink Floyd tagjaként ismert; 1965-től a zenekar basszusgitárosa, 1968-tól pedig fő dalszerzője és egyik énekese volt. A Pink Floyd frontembereként hatalmas nemzetközi sikereket értek el olyan koncepcióalbumokkal, mint a The Dark Side of the Moon, Wish You Were Here, Animals és a The Wall. Az 1980-as évekre a zene történelmének egyik legsikeresebb zenekara lettek, mind kereskedelmi, mind kritikai téren. 2013-ig több mint 250 millió albumot adtak el világszerte.

1985-ös kiválását követően meglehetősen sikeres szólókarriert kezdett, melynek eredménye négy stúdióalbum és az egyik legnagyobb koncert a rock történetében, a The Wall berlini előadása 1990-ben, több mint 200.000 nézővel. 2005-ben beiktatták a Rock and Roll Hall of Fame-be. 2005. július 2-án, a Live 8 londoni koncertjén újra együtt zenélt a Pink Floyddal, 1981 óta első alkalommal. November 17-én, Rómában pedig bemutatták első, Ça Ira című operáját . 2006-ra egy nyári európai és egy őszi amerikai turnét szervezett; utóbbi a The Dark Side of the Moon Live Turné. Ezeken az előadásokon a teljes The Dark Side of the Moon mellett más dalok is elhangzottak, a Pink Floydtól és saját albumairól egyaránt. A turné kirobbanó siker lett, így 2007-ben Ausztráliában, Délkelet-Ázsiában, Dél-Amerikában, valamint Európában és az Egyesült Államokban folytatódott. 2010-ben a The Wall Live turnét indította el, ami a legsikeresebb turné volt amit szóló zenész valaha előadott. Wikipedia  

✵ 6. szeptember 1943
Roger Waters fénykép
Roger Waters: 52   idézetek 0   Kedvelés

Roger Waters: Idézetek angolul

“"Another Brick in the Wall, Part 2" on The Wall (Pink Floyd, 1979)”

Változat: "Comfortably Numb" on The Wall (Pink Floyd, 1979)

“This is the crap that our children are learningBut ooh, the tide is turning.”

"The Tide Is Turning (After Live Aid)", on Radio K.A.O.S. (1987)
Kontextus: Who is the strongest, who is the best
Who holds the aces, the East or the West
This is the crap that our children are learningBut ooh, the tide is turning.

“"Eclipse" on The Dark Side of the Moon" (Pink Floyd, 1973)”

Változat: "Breathe" on The Dark Side of the Moon (Pink Floyd, 1973)

“"The Powers That Be" on Radio KAOS (Roger Waters, 1987)”

Változat: "Me Or Him" on Radio KAOS (Roger Waters, 1987)

“I used to think the world was flat
Rarely threw my hat into the crowd
I felt I had used up my quota of yearning
Used to look in on the children at night
In the glow of their Donald Duck light
And frighten myself with the thought of my little ones burning But ooh, the tide is turning
The tide is turning.”

"The Tide Is Turning (After Live Aid)", on Radio K.A.O.S. (1987) - Full lyrics at LyricWiki http://lyrics.wikia.com/Roger_Waters:The_Tide_Is_Turning_(After_Live_Aid) · Tour performance http://www.youtube.com/watch?v=66nqhVtq6xo · Video 2 https://www.youtube.com/watch?v=GvTvWJWeQ2g Live in Berlin https://www.youtube.com/watch?v=sFWCAYPWFbs

“"Perfect Sense (part I)" on Amused to Death (Roger Waters, 1992)”

Változat: "Perfect Sense" on Amused to Death (Roger Waters, 1992)

Hasonló szerzők

Ozzy Osbourne fénykép
Ozzy Osbourne 4
angol heavy metal énekes
John Lennon fénykép
John Lennon 38
brit énekes, zeneszerző, a The Beatles gitárosa
Charlie Chaplin fénykép
Charlie Chaplin 13
angol színész, filmrendező, filmproducer és forgatókönyvíró
Frank Zappa fénykép
Frank Zappa 11
amerikai zeneszerző, gitáros
Freddie Mercury fénykép
Freddie Mercury 9
brit énekes, zenész és dalszövegíró
Arthur C. Clarke fénykép
Arthur C. Clarke 2
angol író, mérnök
Virginia Woolf fénykép
Virginia Woolf 8
angol regényíró
George Orwell fénykép
George Orwell 47
angol író, kritikus, újságíró
Elvis Presley fénykép
Elvis Presley 4
amerikai énekes, zenész és színész (1935—1977)
Bob Marley fénykép
Bob Marley 42
jamaicai énekes, gitáros, dalszerző, emberi jogi aktivista