Nicolás Maduro idézet

Nicolás Maduro Moros venezuelai politikus, 2013 óta a Venezuelai Bolívari Köztársaság elnöke. Elnökké válása előtt, Hugo Chávez uralma alatt 2006-2013 között külügyminiszter, 2012 és 2013 között pedig Venezuela alelnöke volt.Maduro éveken keresztül buszsofőr volt, később szakszervezeti vezetővé emelkedett, majd 2000-ben a venezuelai országgyűlés tagjává választották. Chávez elnöklése alatt több hivatali pozícióban is szolgált, végül 2006-ban az ország külügyminisztere lett. Ebben az időben Madurót úgy jellemezték, mint „Chávez belső körének legalkalmasabb adminisztrátora és politikusa”.Chávez 2013. március 5-i halála után Maduro vette át az elnöki hatalmat. 2013. április 14-én került sor az időközi választásokra, ahol Maduro mindössze 1,5 százalékkal győzte le az ellenzéki jelöltet. Formálisan április 19-én lépett hivatalba. Wikipedia  

✵ 23. november 1962
Nicolás Maduro fénykép
Nicolás Maduro: 17 idézet0 Kedvelés

Nicolás Maduro: Idézetek angolul

“It’s a political war of the American empire, of the interests of the extreme right that today governs, of the Ku Klux Klan that rules over the White House, to take over Venezuela.”

Nicolás Maduro

Venezuelan President Maduro Says Trump Admin Run by KKK, Democracy Now, https://www.democracynow.org/2019/2/13/headlines/venezuelan_president_maduro_says_trump_admin_run_by_kkk(13 February 2019)

“The Maduro diet gets you hard without Viagra.”

Nicolás Maduro

Hungry in Venezuela: 'We were never rich, but we had food, Univision, https://www.univision.com/univision-news/latin-america/hungry-in-venezuela-we-were-never-rich-but-we-had-food (15 February 2017)

Hasonló szerzők

Barack Obama fénykép
Barack Obama18
amerikai jogász, politikus, az Amerikai Egyesült Államok 44… None
Angelina Jolie fénykép
Angelina Jolie33
amerikai színésznő, filmrendező, forgatókönyvíró None
Lionel Messi fénykép
Lionel Messi3
olimpiai bajnok, világbajnoki ezüstérmes argentin labdarúgó None
Kövér László fénykép
Kövér László7
magyar jogász, politikus None
Orbán Viktor fénykép
Orbán Viktor87
magyar politikus None
Gyurcsány Ferenc fénykép
Gyurcsány Ferenc57
magyar politikus, közgazdász, pedagógus None
Michael Schumacher fénykép
Michael Schumacher15
német autóversenyző None