„Rendjénvaló, hogy az embernek legyen családja, de az is fontos, hogy ne legyen jóban vele.”Moldova György
„Az ért el igazán sikereket, aki jól élt, gyakran nevetett, sokat szeretett, elnyerte az okos emberek tiszteletét, a szegény emberek bizalmát és a gyerekek vonzódását, aki különb világot hagyott maga után, mint amilyent ő talált születésekor, aki mindenben a legjobbat kereste, és ő is a legjobbat adta önmagából. Az élete ihletett volt, az emléke áldáshozó.”Moldova György
„A börtön konzerválja az emlékeket, az ember ugyanúgy lép ki, mint ahogy bejött, ezért van az, hogy kint aztán minden változás megrázza.”Moldova György Idézetek műveiből
„Maga nem tudja, hogy én növényevő vagyok? […]Tudja, milyen jól jött az nekem Mauthausenben? El sem tudja képzelni. Nagy, erős emberek, atléták, birkózók lefogytak a súlyuk felére, nekem pedig a világon semmi bajom nem volt, pedig tudja, mi volt Mauthausenben? Por, piszok, közönséges beszédek.”Moldova György Idézetek műveiből