Leonard Nimoy idézet

Leonard Simon Nimoy amerikai színész, filmrendező, énekes, költő és fotóművész. Leginkább a Star Trek-beli Spock szerepéről ismert; a szerepet először az 1966 és 1969 között futó eredeti Star Trek-sorozatban, majd 1979 és 2013 között nyolc mozifilmben alakította.Nimoy huszonévesen kezdte pályafutását, az 1950-es években színészeket tanított Hollywoodban és kisebb szerepeket játszott mozi- és tévéfilmekben. Első főszerepét 1952-ben, a Kid Monk Baroni című filmben játszotta. Még ugyanebben az évben játszott először földönkívülit, egy Narab nevű marslakót a Zombies of the Stratosphere című filmben.

1965-ben kapta meg Spock szerepét, melyet először a The Cage című epizódban játszott. A sorozat nyitóepizódjának szánt epizódot a tévécsatorna elutasította, az ez után leforgatott résszel azonban a sorozat 1966-ban mégis elindult. Nimoy a sorozat 1969-es befejezéséig minden epizódban szerepelt. A sorozat, és különösen Spock jelentős hírnévre és kulturális jelentőségre tett szert, Nimoyt háromszor jelölték érte Emmy-díjra, a TV Guide pedig az 50 legjobb tévés szereplő közé sorolta. A sorozat befejezése után Nimoy a Mission: Impossible sorozat két évadában szerepelt, emellett számos filmben és televíziós sorozatban is megjelent, feltűnt dokumentumfilmek narrátoraként, és a színpadra is visszatért. Az 1973–74-ben futott, egy évadot megélt Star Trek-rajzfilmsorozatban a hangját kölcsönözte Spocknak; élőszereplős filmben 1979-ben alakította ismét, a Star Trek világában játszódó első mozifilmben, a Star Trek: Csillagösvényben, amelyet öt további mozifilm követett. A Star Trekhez fűződik mozifilmes rendezői debütálása is, a harmadik filmet ő rendezte, a negyediknek pedig a történetét is ő írta. Négy további, nem Star Trek-film rendezése után visszavonult a rendezői pályától.

A 2000-es évek elejéig főleg televíziós szerepekben és narrátorként jelent meg . Ezután nagyrészt a fényképezésnek szentelte életét, három fényképalbuma jelent meg. 2009-ben tért vissza a mozivászonra, hogy az újrainduló Star Trek mozifilm-sorozat első, Star Trek című részében az idős Spockot alakítsa; egyben rengeteg javaslattal segítette a fiatal Spockot alakító Zachary Quintót. A film 2013-as folytatása, a Star Trek – Sötétségben volt utolsó filmszerepe.

Spock alakjával pályafutása nagy része alatt azonosították; az 1960-as évek második felében befutott, rövid életű énekesi karrierje is két sci-fi témájú albummal indult. 1975-ben megjelent I Am Not Spock című önéletrajzát sok rajongó úgy értelmezte, tiltakozik a beskatulyázás ellen és nem akarja, hogy továbbra is Spockkal azonosítsák. Maga Nimoy azt mondta, csak tisztázni akarta a különbségeket saját maga és Spock között, de mindig élvezte a szerepet. A félreértések tisztázására írta meg húsz évvel később I Am Spock című életrajzát. Nimoy 1985-ben csillagot kapott a Hollywood Walk of Fame-en. Wikipedia  

✵ 26. március 1931 – 27. február 2015
Leonard Nimoy fénykép
Leonard Nimoy: 16   idézetek 0   Kedvelés

Leonard Nimoy idézetek

Leonard Nimoy: Idézetek angolul

“The miracle is this
The more we share…
The more
We have”

"You and I have Learned".
These Words Are for You (1981)

“Live long and prosper!”

A reoccurring saying by the alien race Vulcans in the science fiction television show Star Trek. It first appeared in the season two premiere Amok Time (1967). Leonard Nimoy coined it according to his autobiography I am not Spock (1975).
Változat: Live long and prosper!

“A life is like a garden. Perfect moments can be had, but not preserved, except in memory. LLAP”

Leonard Nimoy's last tweet https://twitter.com/therealnimoy/status/569762773204217857 (February 23, 2015), quoted in Miriam Kramer, " Star Trek's Leonard Nimoy Dies at 83 http://www.scientificamerican.com/article/star-trek-s-leonard-nimoy-dies-at-83/", Scientific American (February 27, 2015).

Hasonló szerzők

Woody Allen fénykép
Woody Allen 35
amerikai író, színész, humorista, filmrendező, filmproducer
Charlie Chaplin fénykép
Charlie Chaplin 13
angol színész, filmrendező, filmproducer és forgatókönyvíró
Elvis Presley fénykép
Elvis Presley 4
amerikai énekes, zenész és színész (1935—1977)
Robert Frost fénykép
Robert Frost 13
amerikai költő
Bob Dylan fénykép
Bob Dylan 22
amerikai énekes, dalszerző, zenész, költő
Ronald Reagan fénykép
Ronald Reagan 15
amerikai színész, politikus, az Amerikai Egyesült Államok 4…
Ozzy Osbourne fénykép
Ozzy Osbourne 4
angol heavy metal énekes
John Lennon fénykép
John Lennon 38
brit énekes, zeneszerző, a The Beatles gitárosa
Freddie Mercury fénykép
Freddie Mercury 9
brit énekes, zenész és dalszövegíró
Fernando Pessoa fénykép
Fernando Pessoa 10
portugál költő