Idősebb Kodolányi János Kossuth-díjas magyar író, újságíró, az úgynevezett népi írók kiemelkedő képviselője.
Kodolányi János a 20. századi magyar irodalom egyik legjelentősebb regényírója , világirodalmi rangú epikus. Könyvei évek óta több kiadásban és nagy példányszámban jelennek meg, szerepe ezzel együtt is vitatott. A mai irodalmi- és közéletben és közoktatásban jelentőségéhez képest méltatlanul kevéssé ismert; az irodalmi- és közélet más berkeiben és a szélesebb közönség körében ugyanakkor évtizedek óta töretlenül népszerű, sőt újabban Várkonyi Nándorral és Hamvas Bélával együtt – elsősorban Jókai Anna elnevezése nyomán – „a nagy triász” néven emlegetve, mint „szellemi iránytű”, meghatározó jelentőséggel bír.
Munkássága valamennyi irodalmi műnemre kiterjedt . Életének inkább késői szakaszában regényíróként nemcsak a magyar, hanem a világirodalom nagyjai sorába is beírta magát, műveit több nyelvre is lefordították. Elsősorban az ókori mitológiát , illetve a tatárjárást feldolgozó regényei fontosak.
Életművéből kitűnik nemcsak a globális , hanem a lokális problémák iránti érzékenysége; ami a puszta szavakon túl tettekben is megnyilvánult . Emiatt nehéz is lenne a mai politikai szakfogalmak közé beskatulyázni: a magyarság mint nemzet sorsa iránt érzett aggódás, a világpolitikai helyzet mérlegelése a jobb-, a szociális problémák iránti érzékenység pedig a baloldalra is el-elsodorták. Tehetségét nemcsak barátai, munkatársai, hanem „nehéz”, konfrontatív, hevesen vitázó természete miatt időlegesen vagy véglegesen szerzett politikai és irodalmi ellenfelei többsége, mint például Babits Mihály, Fábry Zoltán is elismerte.
Wikipedia