Hastings Banda idézet

Hastings Kamuzu Banda afrikai politikus, 1964 és 1994 között Malawi első elnöke. Egyetemi éveit az Amerikai Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában töltötte, Londonban nyitott háziorvosi praxist. 1958-ban visszatért a brit fennhatóság alatt álló Nyaszaföldre és megalapította a Malawi Kongresszus Pártot . Az MCP, Banda vezetésével, a kibontakozó függetlenségi mozgalom élére állt: 1963-ban a britek kinevezték Nyaszaföld miniszterelnökének és egy évvel később, 1964-ben megadták az ország függetlenségét.

Két évvel később, 1966-ban Banda kikiáltotta a köztársaságot és magát köztársasági elnöknek nevezte ki. A demokratikus intézmények mellőzésével Malawit hamarosan egypártrendszerré alakította át az MCP vezetésével, amely 1970-ben életfogytiglani köztársasági elnöknek kiáltotta ki.

Külpolitikáját tekintve egyike volt a kevés Nyugat-barát afrikai vezetőknek a függetlenséget követő években, ezért a hidegháborúra való tekintettel jelentős támogatást kapott az Egyesült Államoktól és más nyugati hatalmaktól. Az afrikai országok közül elsőként választójogot adott a nőknek, fejlesztette Malawi infrastruktúráját és afrikai viszonylatban meglehetősen jó oktatási rendszert épített ki. Azonban mindezt csak úgy tudta elérni, hogy jelentős külföldi adósságokat halmozott fel, hatalma fenntartása érdekében diktatórikus módszereket használt az ellenzék elnyomására. A többi afrikai vezető rendszeresen bírálta, mivel diplomáciai kapcsolatokat tartott fenn a Dél-Afrikai Köztársasággal.

1993-ban nemzetközi nyomásra választásokat írt ki, amelyen az ENSZ felügyelete alatt a lakosság véget vetett az egypártrendszernek, majd az összeülő nemzetgyűlés megfosztotta életfogytiglani elnöki címétől. Banda új választásokat írt ki, de vereséget szenvedett. Betegsége miatt Dél-Afrikába utazott kórházi kezelésre, itt halt meg 1997-ben. Megítélése ma is ellentmondásos, egyesek Malawi megalapítóját, a feketék függetlenségéért küzdő nemzeti hőst látnak benne, míg mások az általa bevezetett egypártrendszer és diktatúra kegyetlenségeit róják fel neki. Wikipedia  

✵ 15. február 1898 – 25. november 1997
Hastings Banda fénykép
Hastings Banda: 2   idézetek 0   Kedvelés

Hastings Banda: Idézetek angolul

“Douglas Brown: Dr Banda, what is the purpose of your visit?
Hastings Banda: Well, I've been asked by the Secretary of State to come here.
Brown: Have you come here to ask the Secretary of State a firm date for Nyasaland's independence?
Banda: I won't tell you that.
Brown: When do you hope to get independence?
Banda: I won't tell you that.
Brown: Dr Banda, when you get independence, are you as determined as ever to break away from the Central African Federation?
Banda: Need you ask me that question at this stage?
Brown: Well, this stage is as good as any other stage. Why do you ask me why I shouldn't ask you this question at this stage?
Banda: Haven't I said that enough for everybody to be convinced that I mean just that?
Brown: Dr Banda, if you break with the Central African Federation, how will you make out economically? After all, your country isn't really a rich country.
Banda: Don't ask me that, leave that to me.
Brown: In which way is your mind working?
Banda: Which way? I won't tell you that.
Brown: Where do you hope to get economic aid from?
Banda: I won't tell you that.
Brown: Are you going to tell me anything?
Banda: Nothing.
Brown: Are you going to tell me why you've been to Portugal?
Banda: That's my business.
Brown: In fact you're going to tell me nothing at all.
Banda: Nothing at all.
Brown: So it's a singularly fruitless interview?
Banda: Well, it's up to you.
Brown: Thank you very much.”

BBC Training "Interviews from hell" http://www.bbctraining.com/modules/2604/hell2.html. BBC INFAX http://open.bbc.co.uk/catalogue/infax/programme/SX+28015_9
BBC Interview, 21 June 1962

“Our talks were very pleasant, as usual. Remember I used to vote Labour when I was here.”

"Dr. Banda Denies Civil War", The Times, 12 December 1964, p. 6.
Remarks to the press after talks with Harold Wilson, 11 December 1964.

Hasonló szerzők

Lev Davidovics Trockij fénykép
Lev Davidovics Trockij 20
orosz marxista politikus
Mao Ce-tung fénykép
Mao Ce-tung 1
kínai politikus
Ronald Reagan fénykép
Ronald Reagan 15
amerikai színész, politikus, az Amerikai Egyesült Államok 4…
Fidel Castro fénykép
Fidel Castro 50
kubai kommunista politikus
Donald Trump fénykép
Donald Trump 1
amerikai üzletember, politikus és média személyiség, az Ame…
Mahatma Gandhi fénykép
Mahatma Gandhi 138
indiai politikai, spirituális vezető
Dzsaváharlál Nehru fénykép
Dzsaváharlál Nehru 3
indiai politikus, író, India első miniszterelnöke
Sir Winston Churchill fénykép
Sir Winston Churchill 99
Az Egyesült királyság miniszterelnöke a II. világháború ala…