Günter Grass idézet

Günter Grass német író, költő – a kortárs irodalom egyik legkiemelkedőbb német nyelvű szerzője –, szobrász, festő és grafikus. Művészi pályafutását szobrászként és grafikusként kezdte. Képzőművészeti tevékenységével párhuzamosan kezdett írással is foglalkozni. Szülővárosa, fiatalkori élményei, a második világháború eseményei mély nyomokat hagytak benne; visszaemlékezései számos regényének alapjául szolgálnak.

1959-ben A bádogdob című regényével a második világháború utáni német irodalom élvonalába került és világirodalmi rangot vívott ki magának. Versei, drámái és regényei új aspektusból – emberi életek, népek és népcsoportok sorsán keresztül – mutatják be a nemzetiszocializmust, mint a 20. század botrányát, valamint a felejtés és a bűn témáját.

Grass írói hírneve lehetőséget adott számára, hogy közéleti személyiségként hangot adjon politikai nézeteinek. Már az 1960-as évektől támogatta Németország Szociáldemokrata Pártját, majd Willy Brandt beszédírója lett. Politikai nézeteivel gyakran botrányt keltett: a két Németország újraegyesítése alkalmával tiltakozott a Nyugat mohósága és az NDK kiárusítása ellen; felszólalt az egyre erősödő idegengyűlölet és a bevándorláspolitika ellen.

Hetvenkét éves korában, 1999-ben irodalmi Nobel-díjjal jutalmazták azzal az indoklással, hogy „fanyar, groteszk történeteivel a történelem elfeledett oldalát mutatja be”. Grass írásait a dicsérő szavak mellett sok bíráló kritika is éri obszcén jelenetei vagy politikai megnyilvánulásai miatt. Wikipedia  

✵ 16. október 1927 – 13. április 2015
Günter Grass fénykép
Günter Grass: 4 idézet0 Kedvelés

Günter Grass: Idézetek angolul

“Even if surrounded with explanations, Auschwitz can never be grasped.”

Günter Grass

As quoted in The Boys' Crusade (2003) by Paul Fussell, pg xv ISBN 0-679-64088-6

“Even bad books are books, and therefore sacred.”

Günter Grass

The Tin Drum Book 1, "Rasputin and the Alphabet" (1959), as translated by Ralph Manheim (1961)

Hasonló szerzők

Erich Maria Remarque fénykép
Erich Maria Remarque13
német pacifista és antifasiszta író None
Thomas Mann fénykép
Thomas Mann17
Nobel-díjas német író None
Eckhart Tolle fénykép
Eckhart Tolle20
német származású kanadai író None
Franz Kafka fénykép
Franz Kafka45
prágai német író None
Erwin Rommel fénykép
Erwin Rommel3
német tábornagy None
Bertolt Brecht fénykép
Bertolt Brecht8
német drámaíró, költő, író, rendező, a 20. századi színház … None
Marcel Proust fénykép
Marcel Proust27
francia regényíró, esszéista és kritikus None
Herta Müller fénykép
Herta Müller2
román-német Nobel-díjas írónő, 1953- None
Max Planck fénykép
Max Planck12
német fizikus None