George Michael idézet

George Michael, születési neve Γεώργιος Κυριάκος Παναγιώτου kétszeres Grammy-díjas angol énekes-dalszerző, aki az 1980-as években lett népszerű, amikor megalapította a Wham! nevű popduót, egykori iskolatársával, Andrew Ridgeley-vel. Olyan világszerte sikeres dalok kötődnek a nevéhez, mint a Last Christmas és a Wake Me Up Before You Go-Go, albumok közül pedig az 1987-ben kiadott Faith, valamint az 1990-es Listen Without Prejudice Vol. 1.

Karriere során Michael több mint 100 millió lemezt adott el. Debütáló szólólemeze, a Faith mintegy 20 millió példányban kelt el világszerte. Kislemezei közül hét végzett az első helyen hazájában, az Egyesült Királyságban, míg az amerikai Billboard Hot 100 listán nyolcszor tudott az élre törni, többek közt Careless Whisper és Freedomǃ '90 című dalaival. Michaelt a legtöbb zenei kiadványt értékesítő brit előadók közé sorolják, míg az amerikai Billboard magazin minden idők 40. legsikeresebb előadójának nevezte meg. 30 éves pályafutása során számtalan zenei díjat gyűjtött be, köztük három Brit Awards-díjat , négy MTV Video Music Awards-díjat, négy Ivor Novello-díjat, három American Music Awards-díjat, végül pedig nyolc Grammy-jelöléséből kettőt tudott díjra váltani. Mint nyíltan homoszexuális, George Michael kiemelten támogatta a melegközösségeket, és az AIDS elleni küzdelem egyik élharcosa volt.2004-ben a Radio Academy szerint az 1984 és 2004 közötti időszakot nézve az ő dalait játszották legtöbbször a brit rádiók. A 2005-ben megjelent A Different Story című dokumentumfilm bemutatta Michael életét és pályafutását. 2006-ban 15 év kihagyás után kezdett újra koncertezni; ez volt a 25 Live elnevezésű világ körüli turné, amely során egészen 2008-ig nagy kereskedelmi sikereket elérve adott telt házas koncerteket.

2016. december 25-én, 53 évesen hunyt el oxfordshire-i otthonában. Wikipedia  

✵ 25. június 1963 – 25. december 2016
George Michael fénykép
George Michael: 6 idézet0 Kedvelés

George Michael: Idézetek angolul

“I have to be honest here, I'm not really interested in selling records to people who are homophobic. I don't need the approval of people who don't approve of me.”

George Michael

Interview with Oprah Winfrey (2004), reported in Luke Henriques Gomes, " George Michael: from tortured star to pop icon http://thenewdaily.com.au/entertainment/music/2016/12/26/george-michael-bathroom-incident/", The New Daily (December 26, 2016).

“I spent the first half of my career being accused of being gay when I hadn't had anything like a gay relationship. So I spent my years growing up being told what my sexuality was really— which was kind of confusing.”

George Michael

CNN Interview (April 1998), reported in Kara Fox, " 1998: George Michael comes out in CNN interview http://www.cnn.com/2016/12/26/entertainment/george-michael-cnn-interview-1998/index.html", CNN (December 26, 2016).

Hasonló szerzők

Bob Dylan fénykép
Bob Dylan22
amerikai énekes, dalszerző, zenész, költő None
Freddie Mercury fénykép
Freddie Mercury9
brit énekes, zenész és dalszövegíró None
Bob Marley fénykép
Bob Marley42
jamaicai énekes, gitáros, dalszerző, emberi jogi aktivista None
Elvis Presley fénykép
Elvis Presley4
amerikai énekes, zenész és színész (1935—1977) None
Ozzy Osbourne fénykép
Ozzy Osbourne4
angol heavy metal énekes None
Charlie Chaplin fénykép
Charlie Chaplin13
angol színész, filmrendező, filmproducer és forgatókönyvíró None
John Lennon fénykép
John Lennon38
brit énekes, zeneszerző, a The Beatles gitárosa None
Frank Zappa fénykép
Frank Zappa11
amerikai zeneszerző, gitáros None
Tim Burton fénykép
Tim Burton1
amerikai filmrendező, forgatókönyvíró, producer és festő None