Elizabeth Taylor idézet

Dame Elizabeth Rosemond Taylor többszörös Oscar-díjas és Golden Globe-díjas angol–amerikai színésznő. Bár nevének közismert rövidítése „Liz Taylor” volt, egyik utolsó interjújában kijelentette: „Utálom, ha Liznek hívnak, mert úgy hangzik, mintha valaki kígyó módra sziszegne nekem.”Gyerekszínészként kezdte a művészi pályát, és sikerült zökkenőmentesen átváltania a felnőtt szerepekre. Sokak szemében ő testesíti meg a klasszikus hollywoodi sztár fogalmát: gyönyörű, tehetséges, sikeres, gazdag, mindezen jellemzőkhöz pedig viharos magánélet és különféle sztárallűrök társulnak. Fénykorában a média a világ legszebb asszonyaként emlegette. Világhírű rendezőkkel és kollégákkal dolgozott együtt, és közülük nagyon sokan úgy nyilatkoztak, hogy a színésznő Elizabethet nem szabad összekeverni a sztár Elizabethtel: számos nagynevű pályatársával ellentétben ugyanis Taylor a forgatásokon időben és felkészülten jelent meg, nem volt jellemző rá a késés, mindig hibátlanul tudta a szövegét, és ritkán kellett miatta megismételni egy-egy felvételt, egyszóval abszolút profi volt.

Nyolcszor kötött házasságot, ebből kétszer Richard Burton színésszel. Különleges ritkaságokat is tartalmazó ékszerkollekciója mellett műkincsgyűjteménye szintén nevezetes. Népszerűségét és pénzét szívesen áldozta jótékony célokra: különösen az AIDS betegség kutatását és a betegek gyógyítását támogatta kiemelten és folyamatosan. A színésznő saját bevallása szerint családja és a HIV/AIDS Alapítványnál dolgozó emberek jelentették számára az egész világot. Az Amerikai Filmintézet listáján Elizabeth Taylor a 7. helyet foglalja el minden idők legnagyobb színésznő-legendái között. 1999-ben II. Erzsébet brit királynő lovagi rangra emelte, így azóta a színésznőt a „Dame” cím is megilleti.A kétszeres Oscar-díjas angol-amerikai színésznő a kaliforniai Cedars-Sinai kórházban halt meg 2011. március 23-án, szerdán. Az amerikai ABC televízió állítása szerint a halálos ágyánál voltak gyermekei, Michael Wilding, Christopher Wilding, Liza Todd és Maria Burton. Liz Taylornak tíz unokája és négy dédunokája is van. Hat héttel a halálát megelőzően szállították kórházba szívelégtelenség miatt. Wikipedia  

✵ 27. február 1932 – 23. március 2011  •  Más nevek Liz Taylorová, Elizabeth Taylorová
Elizabeth Taylor fénykép
Elizabeth Taylor: 33 idézet0 Kedvelés

Elizabeth Taylor: Idézetek angolul

“You find out who your real friends are when you're involved in a scandal.”

Elizabeth Taylor

As quoted in "Elizabeth Taylor's 20 best quotes" in The Telegraph (23 March 2011)

“There is no deodorant like success.”

Elizabeth Taylor

LIFE (18 Dec 1964) Page 82 https://books.google.com/books?id=kFEEAAAAMBAJ&pg=PA82&lpg=PA82&dq=there+is+no+deodorant+like+success&source=bl&ots=x_NDGWps8k&sig=Fxl8mxuBMAu2q3FJwRMShckAm8s&hl=en&sa=X&ved=0ahUKEwjThNKAofnQAhVE1GMKHbVPBH0Q6AEISjAL#v=onepage&q=there%20is%20no%20deodorant%20like%20success&f=false

“I've always admitted that I'm ruled by my passions.”

Elizabeth Taylor

As quoted in "Elizabeth Taylor's 20 best quotes" in The Telegraph (23 March 2011) http://www.telegraph.co.uk/culture/film/film-news/8401001/Elizabeth-Taylors-20-best-quotes.html

“My heart…my mind… are broken. I loved Michael with all my soul and I can't imagine life without him. We had so much in common and we had such loving fun together.”

Elizabeth Taylor

As quoted in "Michael Jackson: Elizabeth Taylor Honors her good friend" http://news-briefs.ew.com/2009/06/elizabeth-taylor-honors-good-friend-michael-jackson.html by Dave Karger, Entertainment Weekly (26 June 2009)]

“Oh God! I'm going to miss him. I can’t yet imagine life without him. But I guess with God’s help… I'll learn. I keep looking at the photo he gave me of himself, which says, 'To my true love Elizabeth, I love you forever.”

Elizabeth Taylor

And, I will love HIM forever.
As quoted in "Michael Jackson: Elizabeth Taylor Honors her good friend" by Dave Karger, Entertainment Weekly (26 June 2009)