Douglas Adams idézet
oldal 11

Douglas Noel Adams angol író.

Legismertebb műve a Galaxis útikalauz stopposoknak, mely 1978-ban indult útjára, mint a BBC rádiós komédiája, majd később egy öt könyvből álló „trilógiává” nőtte ki magát, mely több mint 15 millió példányban kelt el az író életében, ezt követte egy televíziós sorozat, rengeteg színpadi mű, képregények, egy számítógépes játék, és 2005-ben egy játékfilm ugyanezen a címen. Adams hozzájárulását a brit rádiózáshoz az angol Radio Academy azzal jutalmazta, hogy beválasztotta hírességeinek csarnokába.

Az ő műve Dirk Gently holisztikus nyomozóirodája , A lélek hosszú, sötét teadélutánja , valamint társszerzője Az Élet Értelme , az Utoljára látható és a Ki vagy, doki? televíziós sorozat három történetének . Posztumusz kiadásban megjelent munkáinak egy gyűjteménye, valamint 2002-ben egy félbehagyott regény A kétség lazaca címmel.

Adams az állatok és a környezetvédelem nagy barátjaként is ismert, emellett a gyors autók, kamerák, és az Apple Macintosh szerelmese. Hűséges ateista, elhíresült arról az elképzeléséről, hogy egy érző pocsolya, amely egy reggel felébred és azt gondolja: „Ez egy érdekes világ, amelyben vagyok – egy érdekes mélyedés – egész jól beleillek, nem? Tulajdonképpen döbbenetesen jól illik rám, biztosan arra teremtetett, hogy én benne legyek!”

A biológus Richard Dawkins Isteni Téveszme című könyvét neki ajánlotta, a haláláról így emlékezve meg: „a tudomány elvesztett egy barátot, az irodalom egy szellemi nagyságot, a hegyi gorilla és a fekete orrszarvú egy gáláns védelmezőt.”Rajongói az ő emlékére szervezik meg minden évben május 25-én a törülközőnapot. Wikipedia  

✵ 11. március 1952 – 11. május 2001   •   Más nevek Дуглас Адамс
Douglas Adams fénykép
Douglas Adams: 327   idézetek 0   Kedvelés

Douglas Adams híres idézetei

„A Kétség Lazaca (2002)”

Művei, Posztumusz munkája

Douglas Adams idézetek

Douglas Adams: Idézetek angolul

“It was a battered yellow Citroën 2CV which had had one careful owner but also three suicidally reckless ones.”

Douglas Adams The Long Dark Tea-Time of the Soul

Forrás: The Long Dark Tea-Time of the Soul (1988), Ch. 11

“It'd be like a bunch of rivers, the Amazon and the Mississippi and the Congo asking how the Atlantic Ocean might affect them… and the answer is, of course, that they won't be rivers anymore, just currents in the ocean.”

His stated response to representatives of the music, publishing and broadcasting industries who had asked Douglas at a conference how he thought technological changes will affect them, apparently hoping his response would be something to the effect of, "not very much"
The Hitchhiker's Guide to the Future (2001)

“The Great Zaganza said: "You are very fat and stupid and persistently wear a ridiculous hat which you should be ashamed of."”

Douglas Adams The Long Dark Tea-Time of the Soul

Forrás: The Long Dark Tea-Time of the Soul (1988), Ch. 35

Hasonló szerzők

Arthur C. Clarke fénykép
Arthur C. Clarke 2
angol író, mérnök
George Orwell fénykép
George Orwell 47
angol író, kritikus, újságíró
John Galsworthy fénykép
John Galsworthy 1
angol író és drámaíró
John Ronald Reuel Tolkien fénykép
John Ronald Reuel Tolkien 19
angol filológus, író, költő
Gilbert Keith Chesterton fénykép
Gilbert Keith Chesterton 35
angol író, filozófus, teológus
Terry Pratchett fénykép
Terry Pratchett 55
angol fantasy- és science fiction-író
Virginia Woolf fénykép
Virginia Woolf 8
angol regényíró
Ozzy Osbourne fénykép
Ozzy Osbourne 4
angol heavy metal énekes
Stephen Hawking fénykép
Stephen Hawking 10
angol fizikus
Bohumil Hrabal fénykép
Bohumil Hrabal 10
cseh író