Donald Trump idézet
oldal 4

Donald John Trump amerikai üzletember, politikus és médiaszemélyiség; 2017 óta az Amerikai Egyesült Államok elnöke.

Karrierjét a The Trump Organization vállalat elnökeként építette fel. Trump gazdag üzletemberként és harsány médiaszemélyiségként vált ismertté, de jóval később lépett politikai pályára. 2015-ben jelentette be, hogy elnökjelöltként indul a 2016-os választáson a Republikánus Párt színeiben. Dwight D. Eisenhower óta Trump lett az első amerikai elnök, aki elnökségét megelőzően semmilyen politikai tisztséget nem töltött be, egyúttal az eddigi legidősebb és leggazdagabb hivatalba lépett elnök. 2017. január 20-án, elnöki esküjét követően lépett hivatalba hazája 45. elnökeként.

Elnöksége első hónapjaiban választási ígéretéhez híven visszavonta a megelőző elnök, Barack Obama számos intézkedését, így kísérletet tett a demokrata kormányzat által bevezetett egészségügyi rendszer eltörlésére. Kiléptette országát a Csendes-óceáni Partnerségből és a párizsi éghajlat-változási megállapodásból, valamint felmondta az Iránnal kötött atomalkut. Trump január 27-i intézkedése értelmében a terrorveszélyre hivatkozva ideiglenes amerikai beutazási tilalom lépett érvénybe hét muszlim országgal szemben. Ez irányú intézkedéseit jelentős kritikák és bírálatok kísérték.

A politikai elemzők Trump politikájának populista, nacionalista és protekcionista vonásait hangsúlyozzák. Trump egyes botrányos, sértő kijelentései és állásfoglalásai a republikánus elit véleményével is szemben állnak. Trump kampánycsapata és Oroszország állítólagos együttműködése mindmáig vitákat kelt. Wikipedia  

✵ 14. június 1946
Donald Trump fénykép
Donald Trump: 905   idézetek 1   Kedvelés

Donald Trump idézetek

Donald Trump: Idézetek angolul

“As I have always said, let ObamaCare fail and then come together and do a great healthcare plan. Stay tuned!”

Tweet by @realDonaldTrump https://twitter.com/realDonaldTrump/status/887280380423938048 (18 July 2017)
2010s, 2017, July

“Russia, if you're listening, I hope you're able to find the 30,000 emails that are missing. I think you will probably be rewarded mightily by our press.”

Press conference, reported in Ashley Parker and David E. Sanger, " Donald Trump Calls on Russia to Find Hillary Clinton's Missing Emails http://www.nytimes.com/2016/07/28/us/politics/donald-trump-russia-clinton-emails.html?, The New York Times (July 27, 2016).
2010s, 2016, July

“People don't realize, you know, the Civil War, if you think about it, why?”

Trump: Why Couldn't the Civil War Have Been Avoided? http://www.nbcnews.com/politics/politics-news/trump-why-couldn-t-civil-war-have-been-avoided-n753241 (May 1, 2017)
2010s, 2017, May

“We want to ensure that we are not admitting into our country the very threats our soldiers are fighting overseas.”

"Trump signs executive order to keep out 'radical Islamic terrorists'" http://edition.cnn.com/2017/01/27/politics/trump-plans-to-sign-executive-action-on-refugees-extreme-vetting/, CNN (27 January 2017)
2010s, 2017, January

“Mr. Khan, who does not know me, viciously attacked me from the stage of the DNC and is now all over T. V. doing the same - Nice!”

Twitter, August 1, 2016 https://twitter.com/realdonaldtrump/status/760070280932982784
2010s, 2016, August

“North Korea best not make any more. They will be met with fire and fury like the world has never seen. He has been very threatening beyond a normal state. They will be met with fire, fury, and frankly power the likes of which this world has never seen before.”

Comment on North Korean nuclear tests, made during a public meeting on the .
Trump's 'fire and fury' remark was improvised but familiar http://www.cnn.com/2017/08/09/politics/trump-fire-fury-improvise-north-korea/index.html, CNN. August 9, 2017.
2010s, 2017, August

“She didn't know what to do, well how did you get him, uh well uh… they were sent by Russia! You know they're always using Russia”

October 25, 2016 rally in Sanford https://www.youtube.com/watch?v=smKITCJJMnc&t=18m30s regarding Donna Brazile
2010s, 2016, October

“Happy #CincoDeMayo! The best taco bowls are made in Trump Tower Grill. I love Hispanics!”

Tweet https://www.washingtonpost.com/politics/trump-celebrates-cinco-de-mayo-with-taco-bowl-from-his-tower/2016/05/05/ab18e0b6-12ff-11e6-81b4-581a5c4c42df_story.html (5 May 2016)
2010s, 2016, May

“Israel maybe won't exist very long. It's a disaster, and we have to protect Israel.”

Forrás: 2010s, 2015, Presidential Bid Announcement (June 16, 2015)

“I was elected represent the citizens of Pittsburgh, not Paris.”

Statement by President Trump on the Paris Climate Accord https://www.whitehouse.gov/the-press-office/2017/06/01/statement-president-trump-paris-climate-accord, announcing his intention to withdraw the US from the Paris Agreement (1 June 2017)
2010s, 2017, June

“I love working. I'm not a vacation guy. Right? Like Obama, he plays golf in Hawaii. He flies in a 747.”

Hardball with Chris Matthews, August 4, 2017 https://www.youtube.com/watch?v=cC_3IxKcQIA April 21, 2016 rally
2010s, 2016, April

Hasonló szerzők

Ronald Reagan fénykép
Ronald Reagan 15
amerikai színész, politikus, az Amerikai Egyesült Államok 4…
Henry Ford fénykép
Henry Ford 27
amerikai üzletember
Steve Jobs fénykép
Steve Jobs 2
amerikai üzletember
Martin Luther King fénykép
Martin Luther King 84
amerikai baptista tiszteletes, polgárjogi harcos, politikai…
Bill Gates fénykép
Bill Gates 15
amerikai üzletember, szoftverfejlesztő, filantróp, feltalál…
Richard Branson fénykép
Richard Branson 3
milliárdos angol üzletember, filantróp
Osho fénykép
Osho 14
Indiai misztikus tanító